Árvízveszély Balatonfenyvesen, kiöntött a tó

22 utca kertjében áll a Balaton

[seifert.p] publikálva: 2016-03-05 07:31:00 | Nyomtatásprint

hírkép

MTI Fotó: Varga György

A Balatonnál harmadfokú, míg a Kis-Balatonnál másodfokú belvízvédelmi készültség van érvényben a rendkívüli mennyiségű februári esőzések miatt. Napok óta nem sikerül 130 centiméternél alacsonyabbra csökkenteni a vízszintet, mivel a Sió-zsilipen való vízeresztést nem lehet fokozni a Sió menti belvizek és a Kapos áradása miatt - tájékoztatott Csonki István, a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság vezetője.


Lombár Gábor, Balatonfenyves polgármesterének közlése szerint a Balaton magas vízszintje miatt - erős északi szél esetén - a tóból visszafelé folyik a parti árkokban a víz. A település 22 utcájában már több mint száz ingatlan kertje áll vízben, de eddig a házakba nem tört be. Mint kifejtette, több délnyugat-balatoni, mélyebben fekvő település is hasonló gondokkal küzd. Hozzátette, nincs ellenükre, hogy a Balaton szabályozási vízszintmaximumát 110 centiméterről 120 centiméterre emeljék, miként az a tervekben szerepel. Ehhez azonban biztosítani kell a műszaki feltételeket, hiszen a települések csatornarendszerei és vízelvezető árkai még a 100 centiméteres szabályozási szinthez épültek ki.

A polgármester megjegyezte, Balatonfenyves 350 millió forintos támogatásért pályázik, hogy nagystrandja működőképes maradhasson tartósan magasabb vízszint esetén is, a beruházás egyebek között feltöltéssel és az árkok átalakításával jár.

Csonki István kifejtette, immár jogerősen 120 centiméter a Balaton szabályozási vízszint-maximuma egy kétéves próbaüzem ideje alatt. Februárban a sokéves csapadékátlag háromszorosa hullott a Balaton vízgyűjtő területére, ráadásul nem hó formájában és fagyott talajra, ezért rendkívül nagy lett a lefolyás. Emiatt emelkedett 130 centiméterre a vízszint.

2014 őszén volt ennél magasabb is, akkor a mintegy nyolc hónapos vízeresztés ellenére is elérte a 135 centimétert. A magas vízállás tartós, erős északi szél esetén okozhat gondot, ha az megbillenti a víztükröt. Jelenleg is folyamatos a vízeresztés a Sió-zsilipen, azonban az intenzitást egyelőre nem tudják fokozni, hiszen tekintettel kell lenni a Sió-csatorna mentén gazdálkodókra és a térség egyéb vízkormányzási feladataira is.

Jelenleg a tó vízgyűjtőjéről hasonló mennyiségű víz folyik a Balatonba, mint amennyit onnan le tudnak ereszteni a Sió-csatornán (40 köbméter/másodpercenként), így várhatóan eltart még pár napig, mire beindulhat az érdemi apadás - mondta az igazgatóság vezetője.

 

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Szenzáció Nyíregyházán
Dupla szaporulat a kipusztulás szélén
PÉNZTÁRCA
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Mire figyeljünk, ha külföldön nyaralnánk?
Ezt mondja a virológus és a szakújságíró
RECIKLI
Lakjon Amerika első plázájában!
Loftlakások kezdőknek

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--