Árvízvédelmi készültség a Dunán
A víz valószínűleg nem önti el a rakpartokat Budapestnél
[szorenyi.p] publikálva: 2014-05-18 14:38:00 | Nyomtatás
Jelenleg közel 320 kilométeren van árvízvédelmi készültség a folyókon. Harmadfokú készültség a Hernád mentén van, a folyó már tetőzött Hidasnémetinél, ezt a készültségi szintet azonban várhatóan még másfél napig fent kell tartani a lassú apadás miatt.
A Lajtán is jelentős árhullám vonul le, ahol másodfok mellett védekeznek. A vízügyi szakemberek számítása szerint az érkező árhullám Mosonmagyaróvárnál a harmadfokú készültséget meghaladó szinten tetőzik kedd kora reggel.
A Duna Nagybajcsnál már tetőzött, jelenleg Gönyű alatt jár a tetőzés; lejjebb Komáromnál és Esztergomnál az első fok körüli vízállások várhatóak. Az árhullám Budapestnél várhatóan az első fok szintje alatt tetőzik, Baján és Mohácsnál az elsőfokú védekezés szintje körüli vízállásra számítanak.
A Rábáról azt írták, hogy az Országos Vízjelző Szolgálat számításai szerint a folyó középső és alsó szakaszain a fokozatosan egymásra torlódó árhullámok miatt az első fok körüli vízszintek várhatók.
A Sajón Sajószentpéternél vasárnap délben első fok feletti, Felsőzsolcánál pedig első fok alatti tetőzés várható. A Bodrogon várhatóan az első fok alatt maradnak a vízállások.
A tájékoztató szerint a Marcal és a Mura egy-egy szakaszán is elsőfokú készültség van.
Emlékeztettek arra, hogy a Dunán az áradás az utóbbi három napban elsősorban a Traun-Enns vízgyűjtőn és a Bécsi-medencében hullott csapadék hatására indult meg.
A legfrissebb előrejelzések alapján a következő napokban egyre melegebb, többnyire száraz levegő érkezik a Kárpát-medencébe, így további jelentős csapadékra a Duna vízgyűjtőterületén sehol sem számítanak.
A közleményben emlékeztettek arra, hogy reggel összeült az Országos Műszaki Irányító Törzs, amely döntött a Rábánál, valamint a Sajó-Bódva-Hernád térségében szükséges intézkedésekről, valamint 34 vízügyi szakembert vezényelt át a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóságtól a Lajtára.
(Forrás: MTI)
Galéria:
A kategória további hírei:
Egy magyar recepciós mesél
Életveszélyes a túrázás
3. Emeletes ülések a repülőkön
Ez (is) lehet a jövő
Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el
5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap
Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó
Két év tombolás után csak a férj
7. Nádas Tamás barátom emlékére
Lezuhant a műrepülő világbajnok
8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat
A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye
9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket
Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat
Szex kölcsönbe
1. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian
Hiányzó gyémántok
2. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt
Készen állsz?
3. 5 tuti tipp a boldogabb élethez
Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől
4. Ez a legizgalmasabb csillagjegy
Elmondjuk, miért!
5. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi
Köztük vagy?
6. Jolie keményen megvádolta Pittet
„Történt családon belüli erőszak…”
7. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!
Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?
8. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár
Nem akárhol buktak le
9. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után
A királyi családban sem fenékig tejfel az élet
10. El sem akarjuk hinni, hogy válna Varga Judit
Egy bulvárlap círt cikket, a házaspár reagált
Roxy ügynök