A Gulág rémes világa a Várban

Évekig tartott a malenkij robot

[V.J.] publikálva: 2017-02-21 12:03:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Fotó: Bocskay Zsolt

Egy barakk fogadja a héten a Szentháromság térre látogatókat. Be is rendezték, úgy, ahogy kell. Vagyis úgy, amilyen valahol a Szovjetunióban volt, valamikor 1945 és 1956 között.


A Barakkba zárva – Életre ítélve köztéri kiállítás része az installáció. Tulajdonképpen két kiállítás is várja a látogatókat – a Magyarok Házában láthatónak a címe: Magyarok a Szovjetunió táboraiban 1945-1956. A szombatig tartó rendezvény a Gulág-emlékév zárása.

A kiállításra, remélik, minél több fiatal eljön – mondta megnyitójában Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár. Mert amit itt láthatnak, az a nagyszüleik-dédszüleik életének része volt, és lassan már nem marad senki, aki első kézből tudna róla mesélni, pedig ezeket a dolgokat nem szabad elfelejteni. A II. világháborúban 700 ezer és 1 millió 100 ezer közé teszik azoknak a magyaroknak a számát, akik hadifogságba estek a Szovjetunióban, illetve akiket az akkori ország területéről hurcoltak el a Szovjetunióba – hangsúlyozta.

A kiállítások mellett délelőttönként előadások vannak, például a női és gyermeksorsokról a Gulágon,  a málenkij robotról, a magyar Gulágról, vagyis az itthoni munkatáborokról. Pénteken este a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház előadásában Kányádi Sándor Kétszemélyes tragédia című darabját mutatják be a Magyarság Házában, szombaton, a kommunizmus áldozatainak emléknapján pedig Matúz Gábornak az 1956-os megtorlásokról szóló Nincs kegyelem című filmjét vetítik le. A részletes programot ITT érhetik el.

A nagyon sok adatot és érdekességet felvonultató kiállítások mellett korabeli katonai egyenruha- és fegyverbemutató is várja 10 és délután 1 óra között az érdeklődőket a Magyarság Háza Kosztolányi termében. Itt kézbe is lehet fogni a 2. világháborús szovjet és német gépfegyvereket, pisztolyokat. Meg újabbakat is.

A hét programjai ingyenesek, de előzetes bejelentkezés szükséges. Az előadásokon résztvevőknek ingyenes a belépés a Mi, magyarok kiállításra is. Amely már igazán a 21. század. A Magyarság Háza termeiben barangolva interaktív módon tehetünk időutazást, “amiért jó magyarnak lenni” mottóval. Ez a kiállítás tíz legszebb szavunk köré szerveződik – Kosztolányi Dezső határozta meg, melyek azok. Anya, gyöngy, szűz, ősz, kard, vér, csók, sír, láng és szív.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Felszámolják a delfin-gulágot
Cousteu kapitány is ott lesz Oroszországban
PÉNZTÁRCA
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Se Izraelbe, se Olaszországba
Szüneteltet a Wizzair
RECIKLI
Elkezdték kiemelni a Szőke Tiszát
1917-ben még IV. Károlynak hívták

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--