Földi étterem nyílt a légi fogásoknak
[Kail] publikálva: 2019-12-06 11:10:00 | Nyomtatás
Akik Malajziában vannak, azoknak már jegyet sem kell váltaniuk ahhoz, hogy azt egyék, amit a fedélzeten szolgálnak fel.
A repülős ételekről az a nézet él a köztudatban, hogy nem képezik a gasztronómia csúcsát, sőt kifejezetten ízetlenek. Ennek az oka azonban sokszor nem az ételek minőségében, hanem az utasszállítókon tapasztalható extrém száraz levegőben és az alacsony légnyomásba keresendő, ezek rontják ugyanis az ízérzékelésben nagy szerepet játszó szaglást. A repülős fogások kifejezetten finomak is lehetnek, ha nem a fedélzeten fogyasztják el őket. Erre építettek egy éttermet Kuala Lumpurban, ahol az AirAsia repülős ételeit kínálják a vendégeknek. Nyugodt környezetben, motorzaj és utasok nélkül.
A Santanban többnyire maláj fogásokat szolgálnak fel, de délkelet-ázsiai ételek is vannak a menün. A kínálatnál az AirAsia járatai által összekötött városokra koncentráltak, még az alapanyagokat is úgy választották ki, hogy ezekből a régiókból kerüljenek ki.
Öt séf felel az ételekért, szakács tanulókkal közösen készítik el a fogásokat a vendégeknek. "Nagyon büszkék vagyunk rá, hogy új piacokra tudtuk kiterjeszteni a fedélzeti menünket és így is tudjuk támogatni a helyi beszállítóinkat, termelőinket. Új munkalehetőségeket is teremtünk a megfizethető franchise hálózattal" - mondta Catherine Goh, az étterem igazgatója a CNN-nek.
Galéria:
A kategória további hírei:
Egy magyar recepciós mesél
Életveszélyes a túrázás
3. Emeletes ülések a repülőkön
Ez (is) lehet a jövő
Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el
5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap
Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó
Két év tombolás után csak a férj
7. Nádas Tamás barátom emlékére
Lezuhant a műrepülő világbajnok
8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat
A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye
9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket
Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat
Szex kölcsönbe
1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban
Sztárjainkat is utolérte a szerelem
2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian
Hiányzó gyémántok
3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt
Készen állsz?
4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez
Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől
5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy
Elmondjuk, miért!
6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi
Köztük vagy?
7. Jolie keményen megvádolta Pittet
„Történt családon belüli erőszak…”
8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!
Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?
9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár
Nem akárhol buktak le
10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után
A királyi családban sem fenékig tejfel az élet
Szépség és kitartás