Őrjöngő időjárás Nyugat-Virginiában

26 ember meghalt az áradásokban

[seifert.p] publikálva: 2016-06-26 07:12:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Télen volt ahol méteres hó esett

Már legalább huszonhat halálos áldozatuk van az egyesült államokbeli Nyugat-Virginia szövetségi államban pusztító esőzéseknek és áradásoknak, s a katasztrófaelhárítási hivatal további áldozatokra számít.


A hét eleje óta folyamatosan ömlik az eső Nyugat-Virginiában, az amerikai meteorológiai szolgálat szerint 2010 óta nem sújtotta ilyen esőzés és áradás ezt a szövetségi államot. Valamennyi folyó kiöntött, az állam ötvenöt megyéjéből negyvennégyben szükségállapotot hirdettek.

A víz hidakat, házakat, fákat, áramvezetékeket sodort el, ötszázezren maradtak áram nélkül, utak dőltek be, s az Ohio folyó partján, még pénteken este, egy négyéves kisfiú holttestére is bukkantak. Egyes településeken az emberek a háztetőkre menekültek az emelkedő vízszint miatt, ott várják a mentőhelikoptereket. Vannak városok, például Clendenin is, amelyeket csakis helikopterekkel lehet megközelíteni.

Earl Ray Tomblin kormányzó szombaton a Nemzeti Gárda kétszáz tagját mozgósította, s bejelentette, hogy további háromszázan állnak készenlétben. A kormányzó szerint az állam egyes megyéiben az évszázad legnagyobb katasztrófájával kell szembenézni.

A szomszédos Virginia állam nyugati-délnyugati részén is áradások pusztítanak, ahogyan Alleghany megye seriffje fogalmazott: "örjöngenek a folyók".

Az óriási esőzéseket ugyanaz a viharzóna okozza, amelynek következtében szerdán és csütörtökön a középnyugati államokban tornádók söpörtek végig.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Ezek a heringkonzervek biztosan veszélyesek
Kivonják őket a forgalomból
PÉNZTÁRCA
Zuhanást áraz be az ingatlanpiac
Egyszerre igényesebb és olcsóbb
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Gőzerővel készül 2020-ra Rijeka
Egyre vibrálóbb - ismerje meg!
RECIKLI
Egyre többen vesznek online lakást
Csak a virtuális térben járják körbe

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.05. 18:35 Világszám - Inforádió
New York 1.
2024.05.06. 10:05 Világszám - Inforádió
New York 2.
2024.05.07. 10:35 Világszám - Inforádió
New York 1. ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--