Mégis vannak halálos áldozatok Isztambulban

50-60 métert csúszott a füvön

[Kail] publikálva: 2020-02-06 08:40:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Túlfutott a leszállópályán és egy zajvédő falnak ütközve három darabra tört egy utasszállító szerdán az isztambuli Sabiha Gökcen nemzetközi repülőtéren. Az első jelentések nem szóltak halottakról, de mostanra kiderült, hogy a balesetben három ember meghalt, 179-en pedig megsérültek.


A Pegasus török légitársaság belföldi járata Izmir városából érkezett Isztambulba. A videó-felvételek alapján a gép orr-része kiszakadt a törzsből, és átcsavarodva fejjel lefelé fordult, egy hátrébb lévő ponton pedig tűz ütött ki, amelyet a helyszínre érkező tűzoltók eloltottak. A farokrész leszakadt, de nem vált le teljesen.

Cahit Turhan török közlekedési miniszter az NTV élő adásában azt mondta, hogy az utasok egy jelentős része saját erejéből távozott a repülőgépből. A Boeing 737-800 típusú gép a leszállást követően a rossz időjárásban nem tudott lelassulni, és így kifutott a pálya mögötti mezőre, ahol még 50-60 métert csúszott a füvön. A tartományi kormányzó arra is felhívta a figyelmet, hogy a leszállópálya szintje 30-40 méterrel magasabban fekszik, mint az a füves terület, ahová a repülőgép a landolást követően "lecsúszott".

A balesettel kapcsolatban a főügyészség nyomozást indított.

A Sabiha Gökcen forgalmát legutóbb január 7-én függesztették fel csaknem 24 órára, miután a Pegasus egyik érkező járata ugyancsak túlfutott a leszállópályán. Az akkori balesetben senki nem sérült meg, a gép 164 utasát csúszdákon mentették ki.

Fotó: ABC News

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Egészségtelen 30 fokon mosni
Nem pusztulnak el a baktériumok
PÉNZTÁRCA
Az internetre tevődik át az idei karácsony
Drasztikusan növekszik az online-vásárlás
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Maszkat már a turizmusra gyúr
Készülnek az olaj utáni életre
RECIKLI
Telefont töltő napernyő
Nyaraláskor mindenképpen érdemes magunkkal vinni

Itt jártunk: Kína

TOP
PIKÁNS

1. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

2. Rendőrök a budapesti robbanás áldozatai

Megváltozik a főváros közlekedése a lezárások miatt

3. Weisz Fanni gyönyörű volt Áder János oldalán

Az államfő beszédét jeltolmácsolásban is láthatták

4. Már tudni, kié a Dunában talált 130 ezer euró

A bécsi rendőrség szerint nem történt bűncselekmény

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Magyar lánypiac Németországban

Öt év alatt tudták felszámolni

2. Három évig bujkált Budapesten az ír pedofil

Gyermekpornót találtak a számítógépén

3. Me too - Weinstein peren kívül megegyezett

47 millió dollárjába fáj

4. Jönnek az e-babák

Tíz év múlva már minden második újszülött ilyen lesz

5. Vád alatt a pedofil milliárdos börtönőrei

Bill Clinton női ruhában

6. Minden, ami vagina

Új múzeum nyílt Londonban

7. Ő a legszexibb pasi az idén

Legalábbis a People magazin szerint

8. Napóleon-szakértő volt, szeretőt gyilkolt

Egy fiatal lány testrészei voltak a hátizsákjában

9. Újabb erőszakolási vád Polanski ellen

Az eset állítólag 44 évvel ezelőtt történt

10. Beosztottal randizott a nagyfőnök, kirúgták

A hatalmas üzleti siker sem védte meg

Műsoraink
2020.02.21. 18:35 Világszám - Inforádió
Skócia
2020.02.22. 10:05 Világszám - Inforádió
Írország
2020.02.03. 10:35 Világszám - Inforádió
Skócia ism.
Közösség
Nap lánya

Száguldás az élete

Szófelhő / Archív
--