50 nemzetközi sztár dj érkezik a fesztiválra
[Farmosi Nóra] publikálva: 2022-03-25 10:08:00 | Nyomtatás
A B my Lake két éves kihagyás után új formátumban és új keretek között tér vissza a hazai rendezvény színtérre, nem is akármilyen módon! 2022-ben Európa legmenőbb vízparti fesztiválja, a Balaton Sound ad neki teret.
A MOL Nagyon Balaton eseménysorozat részeként 2013-ban alapított B my Lake fesztivál már indulásának első évében elnyerte az „Európa Legjobb Új Fesztiválja” díjat a hollandiai European Festival Awardson, az elmúlt évtizedben pedig három különböző helyszínen került megrendezésre hét alkalommal, bejárta a Balaton Régió különféle pontjait Balatonvilágostól Keszthelyen át egészen Zamárdi szabadstrandjáig. Két évnyi kényszerszünet után a legnagyobb underground elektronikus zenei fesztivált jegyző Deadcode Produkció és a VOLT Produkció Kft. szervezői úgy döntöttek, hogy idén már a Balaton Sound ad otthont a fesztiválnak, június 29. és július 2. között.
„A Balaton Sound szervezőiként büszkék vagyunk a B my Lake fesztivállal kötött megállapodásra, hiszen látható, hogy nem csak itthon, hanem a nemzetközi elektronikus zenei szcénában is egyre szélesebb körben kapnak hangsúlyos szerepet az olyan underground stílusok, mint a techno, a tech-house, a minimál és house” – nyilatkozta Fülöp Zoltán, a Balaton Sound fesztiváligazgatója. “A B my Lake ebben a tekintetben egy értékes és egyedülálló brand, amely hitelesen képviseli ezeket a zenei műfajokat” – tette hozzá.
Annak érdekében, hogy a fesztivál és a műfaj rajongói ne maradjanak a stílust képviselő rendezvény nélkül, a szervezők megállapodtak a Balaton Soundot jegyző Sziget Szervezőirodával, hogy a B my Lake-et a Sound keretein belül rendezik, azon a helyszínen, amely 2019-ben utoljára adott otthont az eseménynek.
A B my Lake tehát a Balaton Sound keleti oldalára költözik majd be két zenei színpaddal, a techno és house stílus majd ötven nemzetközi sztár dj-jének részvételével. Természetesen a B my Lake nevével fémjelzett területre érvényesek lesznek a Sound jegyek, így az együttműködésen keresztül a Soundra érkező nemzetközi látogatókkal is megismertethetik a B my Lake brandet és koncepciót, amely méltán híresült el az underground elektronikus zene egyik kiemelkedő fellegváraként. A B my Lake line up-ot a szervezők egy héten belül ígérik.
Azoknak a rajongóknak, akik még nem váltották vissza jegyeiket, a bejelentést követően automatikusan visszautalják a korábban megvásárolt belépőjegyeik árát és jelentős kedvezménnyel tudnak idén a Balaton Sound Fesztiválra belépőt váltani.
Galéria:
A kategória további hírei:
Egy magyar recepciós mesél
Életveszélyes a túrázás
3. Emeletes ülések a repülőkön
Ez (is) lehet a jövő
Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el
5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap
Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó
Két év tombolás után csak a férj
7. Nádas Tamás barátom emlékére
Lezuhant a műrepülő világbajnok
8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat
A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye
9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket
Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat
Szex kölcsönbe
1. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian
Hiányzó gyémántok
2. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt
Készen állsz?
3. 5 tuti tipp a boldogabb élethez
Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől
4. Ez a legizgalmasabb csillagjegy
Elmondjuk, miért!
5. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi
Köztük vagy?
6. Jolie keményen megvádolta Pittet
„Történt családon belüli erőszak…”
7. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!
Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?
8. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár
Nem akárhol buktak le
9. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után
A királyi családban sem fenékig tejfel az élet
10. El sem akarjuk hinni, hogy válna Varga Judit
Egy bulvárlap círt cikket, a házaspár reagált
Ki is az a Megan Ramsey?