Meg kell fulladni Pekingben

Napi egy doboz cigi rágyújtás nélkül

[V.J.] publikálva: 2014-10-10 15:36:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Nem túl egészséges Pekingben utcára menni. Nem a bűnözés miatt, hanem mert a levegő szinte fullasztó. A kínai fővárost immár harmadik napja beborítja a szmog. a helyi online média szerint.

 


A lakosságot pénteken arra figyelmeztették, hogy csak szükség esetén hagyja el otthonát és akkor is viseljen védőmaszkot.Az általános és középiskolákban megtiltották a kültéri foglalkozásokat, a főváros leginkább szennyező gyárainak már 30 százalékkal vissza kellett fogniuk a termelésüket.A levegő minősége jóval meghaladja az egészségre súlyos veszélyt jelentő alsó határértéket. A 2,5 mikron vagy annál kisebb átmérőjű, szálló porszemcsék koncentrációját egy köbméter levegőben kifejező érték (PM2,5) már csütörtökön elérte a 455-öt, ami a kínai szabvány szerinti - nem túl szigorú - 60 mikrogrammos határnak csaknem a nyolcszorosa.

Egy tavaly nyilvánosságot kapott nemzetközi tanulmány szerint mintegy félmilliárd észak-kínainak átlagosan öt és fél évvel rövidül meg az élete a belélegzett rossz minőségű levegő miatt. A szakértők elsősorban a széntüzelésre vezették vissza következtetéseiket. Egy kutatás szerint a szabad levegőn töltött egyetlen nap Pekingben 21 szál magas kátránytartalmú cigaretta elszívásával egyenértékű.

A központi kormány és a főváros már megszigorította a környezetvédelmi szabványokat, korlátozták az autók számát és megkezdték a széntüzelésű kazánok cseréjét, korszerűsítését is. A lakosság azonban egyelőre nem tapasztal átütő eredményeket. A szmog állandóan visszatér.

 

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Múzeumot kapott a pekingi kacsa

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Felszámolják a delfin-gulágot
Cousteu kapitány is ott lesz Oroszországban
PÉNZTÁRCA
Visszaadta Dávid a talált százezer forintot
Semmiképp nem akarta megtartani
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Élmény közelben? Akkor szlovákiai kirándulás!
Pöstyén, Nagyszombat - úticélok egy hosszú hétvégére
RECIKLI

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--