Kártyán megnyerheti az egész Ligetet!

[Cs.M.] publikálva: 2010-05-04 00:00:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Liget kártya néven közös kedvezménycsomagot vezetett be a Fővárosi Állat- és Növénykert, a Széchenyi Fürdő, a Fővárosi Nagycirkusz, a Budapesti Vidámpark és a Széchenyi Kertvendéglő - jelentették be az érintett intézmények vezetői keddi sajtótájékoztatójukon.


Persányi Miklós, az állatkert igazgatója elmondta, a Városliget Magyarország egyik legfontosabb turisztikai célpontja, az Állatkerti körút mentén elhelyezkedő intézmények évente csaknem hárommillió látogatót fogadnak. Az ott működő öt intézmény szolgáltatásait összehangolva most olyan kedvezményes csomagot hozott létre, amely egyszeri ingyenes belépést biztosít a részt vevő egységekbe, illetve egy háromfogásos menüt a Széchenyi Kertvendéglőben - tette hozzá.

Persányi Miklós tájékoztatása szerint a Liget kártya 24 és 48 órás változatban beszerezhető az öt kibocsátó intézményben, a Tourinform irodákban, valamint a BKV kiemelt jegypénztáraiban 7500, illetve 9500 forintos áron. Ez mintegy 50 százalékos kedvezményt jelent a szolgáltatások árából - jegyezte meg. Ferenci Tibor, a Széchenyi Fürdőt üzemeltető Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. ügyvezetője hozzátette, hogy a Liget kártyával elsősorban a fővárosba látogató turistákat célozták meg, akik egy- vagy kétnapi programot tudnak egyben megvásárolni előre kalkulálható összegért. Mint hangsúlyozta, a vonalkódos kártyák érvényessége a belépés pillanatától kezdődik, így egy 48 órás Liget kártya péntek estétől akár vasárnap estig biztosítja a vásárló szórakozását. Az állatkert igazgatója szerint a kibocsátók célja, hogy a jövőben más városligeti intézményeket is bevonjanak az együttműködésbe.



Ez a kártya a Liget legütősebb lapja



© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Mit csinálnak a felesleges élelmiszerrel?
Szembeszálltak a pazarlással
PÉNZTÁRCA
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Élmény közelben? Akkor szlovákiai kirándulás!
Pöstyén, Nagyszombat - úticélok egy hosszú hétvégére
RECIKLI
Légzéskönnyítés Forma 1-es segítséggel
Egy hét alatt fejlesztették

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--