Deutsch Tamás megkötötte harmadik házasságát

Palik László lehetett az esküvői tanúja

[szorenyi.p] publikálva: 2013-01-02 11:59:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Harmadszor is megnősült Deutsch Tamás. Felesége volt sportoló, de nem árulja el, hogy ki az. A tanúja viszont Palik László, a közismert sportriporter és a Hungaroring korábbi vezetője volt.


Titokban elvette új szerelmét Deutsch Tamás - írja a Blikk. Az esküvőt még december 12-én tartották egy önkormányzati házasságkötő teremben, s a politikus csak szilveszter napján jelentette be a nagy hírt internetes blogján.



Deutsch Tamásnak eddigi kapcsolataiból 4 gyereke van.



A fideszes európai parlamenti képviselőt nászútján érte utol a bulvárlap Amerikában, ám azt nem árulta el, az ország melyik részére utaztak. A life.hu azonban kiderítette, hogy Los Angeles környékére mentek a feleség pedig nem más, mint Lazsányi Erika, aki az MTK Ritmikus sportgimnasztikai szakosztályának vezetője. Az új asszony ellen a MATSZ Fegyelmi Bizottsága pár éve fegyelmi eljárást indított, sportfegyelmi vétség elkövetésének alapos gyanúja ügyében, és hónapkra eltiltotta. Egy volt tanítványát inzultálta egy versenyen.

A fideszes politikus elismerte, hisz a számmisztikában. – Előre kinéztük a decemberi 12-ét, vagyis a 2012. 12. 12-ét, mert közel száz évig nem lesz olyan dátum, hogy három ugyanolyan szám szerepeljen egymás mellett – mondta Deutsch, akitől megkérdeztük, ez azt jelenti-e, hogy az örökkévalóságnak szánják a házasságot.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Életre kelt a Nagyvárad melletti tó
Addig jó, míg nincs turista
PÉNZTÁRCA
Ezer embert küld el a Wizz Air
De így is kapacitásbővítéssel számol
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
RECIKLI
Már a tünetek előtt figyelmeztethet
A koronavírusra is reagálhatnak az okoseszközök

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.05. 18:35 Világszám - Inforádió
New York 1.
2024.05.06. 10:05 Világszám - Inforádió
New York 2.
2024.05.07. 10:35 Világszám - Inforádió
New York 1. ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--