Csökkenhet az energiaimport-függőségünk

A helyi igényeket kiszolgáló kiserőműveké a jövő

[superadmin] publikálva: 2014-04-02 08:00:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Munkahelyteremtés, kis és középvállalkozások fejlesztése, nagy múltú ipari cégek felvirágoztatása, új vállalatok térségbe telepítése. Tuzson Bence területi fejlesztési biztos ebben látja a versenyképesség erősítését hosszú távon.


„Területi fejlesztési biztosként az a célom, hogy fejlesztésekkel, beruházásokkal segítsem a Dunakeszin és térségében működő vállalkozásokat."– hangsúlyozta Tuzson Bence, majd hozzátette: 2010 óta a térségünk rendkívüli sikereket ért el. Számos területen tudtunk előre lépni. Például elektronikus kereskedelem kialakítása, technológia fejlesztések és raktár-átalakítások, valamint eszközbeszerzések zajlanak, emellett több vállalkozás turisztikai szolgáltatások fejlesztésén, bővítésén dolgozik.

A négygyermekes jogász szerint a stabil munkahelyek által lesz tervezhető a jövő. Ezért kiemelten fontos a munkahelyek megtartása és új munkahelyek teremtése. Mindez a nemzeti termelő ipar fejlesztésével  érhető el.  Ez a nagymúltú ipari üzemek felvirágoztatását és új ipari létesítmények térségbe telepítését jelenti.

A területi fejlesztési biztos nagy hangsúlyt fektet a megújuló energián alapuló rendszerek fejlesztésére a  kistérségek energia ellátása érdekében.

„Magyarország energia import függőségének csökkentése kiemelt feladat kell, hogy legyen, és erre kiváló lehetőséget nyújtanak a megújuló energia alapú, helyi igényeket kiszolgáló kiserőművek, amelyek alapja a Magyarországon nagy mennyiségben rendelkezésre álló biomassza. A biomassza egyaránt fölhasználható ún. biomassza kazánokban vagy biogáz üzemekben, ahol gázmotor fejleszti az elektromos energiát.”- mondta Tuzson Bence. A fejlesztési biztos szerint a helyi energiaellátó rendszereknek helye van a hazai gazdaságban.

A biomassza alapú energia ellátási rendszer, gyorsan megtérülő beruházás (8-10 év) és a hazai gyártású kazánokra lehet alapozni amely piacteremtés, iparfejlesztés szempontjából kiemelten fontos.. Munkahelyeket teremt közvetlenül az energiatermelő üzemnél, illetve a beszállító, kiszolgáló cégeken keresztül. Mindemellett csökkenti a CO2 kibocsátást, ezzel elősegítve nemzetközi vállalásaink teljesítését (2020-ra 14,6%)”- hangsúlyozta Tuzson Bence területi fejlesztési biztos.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Vége a veszélynek Csernobilban
Egyelőre legalábbis
PÉNZTÁRCA
Csengett a pénztárgép, de áfát nem fizetett
Adatvagyona alapján bírságolt meg egy céget a NAV
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Júniusban még lehangoló számok érkeztek
Döbbeneteset esett a ferihegyi repülőtér forgalma
RECIKLI
Hulladékból építkeznek a méhek
Bőségesen termelünk építőanyagot

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--