A legjobb app koronavírus ellen

Egy nap, egymillió letöltés

[Kail] publikálva: 2020-06-17 10:19:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Bemutatták kedden Berlinben a német szövetségi kormány megbízásából fejlesztett kapcsolatkövető okostelefon-alkalmazást, amely figyelmezteti használóját, ha fertőzésveszéllyel járó kapcsolatba került az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) egy igazolt hordozójával.


A Corona-Warn App nevű új fejlesztés ugyan nem az első okostelefon-alkalmazás a koronavírus ellen, "de biztos vagyok benne, hogy a legjobb" - mondta Helge Braun kancelláriaminiszter.

Az alkalmazás letöltése és használata "kis lépés a felhasználónak, de nagy lépés a világjárvány elleni küzdelemben" - tette hozzá a miniszter.

Kiemelte, hogy az alkalmazás adatvédelmi szempontból is kifogástalan, "adattakarékos" - a felhasználóról a lehető legkevesebb információt gyűjtő - módon működik és biztonságos, használata pedig teljesen önkéntes.

Az alkalmazás akkor riasztja a felhasználót, ha legalább 15 percen keresztül 2 méteres távolságon belül tartózkodott telefonjával egy olyan igazolt fertőzöttel, akinél ugyancsak volt okostelefon, rajta az alkalmazással, amelyben rögzítette, hogy pozitív eredményt mutat a koronavírus-tesztje. A riasztott felhasználó így tudhatja, hogy elkaphatta a vírust, és az értesülés arra sarkallhatja, hogy megvizsgáltassa magát. A remények szerint ez nagyban hozzájárul majd a fertőzési láncolatok megszakításához.

Az alkalmazást az első tervek szerint már áprilisban be kellett volna vezetni, de adatvédelmi kérdések körüli viták miatt elhúzódott a fejlesztés. A kormány végül szakított is a viták miatt megosztottá vált fejlesztői közösséggel, és két új partnert - a Deutsche Telekom távközlési és az SAP szoftverfejlesztő óriáscéget - bízott meg a munka irányításával. A fejlesztésben részt vett egy sor további szereplő, köztük a Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI).

A német sajtóban ismertetett szakértői vélemények szerint az alkalmazás akkor lehet sikeres, ha a lakosság számottevő része, lehetőleg a többsége használja. Az ARD országos köztelevízió egy június elején készíttetett közvélemény-kutatása szerint a Németországban élők 42 százaléka hajlandó letölteni és használni egy fertőzésveszélyre figyelmeztető okostelefon-alkalmazást, 39 százalék viszont nem. A választókorú népességre reprezentatív országos felmérésben megkérdezettek 16 százalékának nincs okostelefonja, a többiek nem tudtak vagy nem akartak válaszolni.

A Corona-Warn App szakmai fogadtatása kedvező, az első technológiai, informatikai megközelítésű elemzések szerint az alkalmazás használata egyszerű és intuitív, magától értetődő, működése nem terheli meg túlzottan a készülék akkumulátorát és jó megoldás a felhasználói személyes adatok védelmére, hogy a használat révén keletkező adatokat nem egy központi helyen, hanem a készüléken tárolják.

Az orvosi, járványügyi megközelítésű elemzésekben is az alkalmazás erényeit emelték ki. A lehetséges fertőzésre automatikusan figyelmeztető rendszer döntően hozzájárulhat ahhoz, hogy alacsony maradjon az koronavírusos esetek száma, mert felgyorsítja a vírus lehetséges útjainak feltárását - áll az első kommentárokban.

Az alkalmazást kedd estig több mint egymillióan töltötték le.Németországban továbbra is alacsony a napi új fertőzések száma az áprilisi csúcshoz képest, amikor naponta 5000-6000 ember szervezetében mutatták ki a kórokozót. Az RKI-hez hétfőről keddre 378 új fertőzésről érkezett jelentés a járási és városi egészségügyi hivataloktól.

A közigazgatás 401 alapegysége - járások, városok - közül 158-ból egyetlen koronavírus-fertőzést sem jelentettek az RKI-nak az utóbbi hét napon.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Így randizunk vírus után

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Infraszemüveggel védik a gepárdot
Már csak 400 példány él
PÉNZTÁRCA
Nyerők a pénzügyi ismeretek
Szerezz egy csapatot és indulj!
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Ország, ahol betiltották a focit
Lázongás tört ki a labdarúgás hiánya miatt
RECIKLI
Hihetetlen lelet Budán
A Halászbástya elfeledett szobrai

Koronavírus és turizmus

TOP
PIKÁNS

1. Gyilkossági ügyben fogták el a 19 éves férfit

Fejlemény a füzesabonyi gyilkosság ügyében

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Kanye West indul az elnökválasztáson

Kim Kardashiannal közösen célozzák meg a Fehér Házat

2. A színész nyakának ugrott az óriáspatkány

Megkergültek a járványban

3. Karanténban a násznép Tolnában

Az anyakönyvvezető sem úszta meg

4. Szülés a villamosmegállóban Budapesten

Rendőrök voltak a bábák

5. Szexbabák a stadion lelátóján

Szabadkozik a koreai klub

6. Kivédeni a koronaválást

Japánban betömték a piaci rést

7. Kim rejtegetett gyermekei

Csak Dennis Rodman tudja

8. Magyar lánypiac Németországban

Öt év alatt tudták felszámolni

9. Három évig bujkált Budapesten az ír pedofil

Gyermekpornót találtak a számítógépén

10. Me too - Weinstein peren kívül megegyezett

47 millió dollárjába fáj

Műsoraink
2020.07.03. 18:35 Világszám - Inforádió
Csehország
2020.07.04. 10:05 Világszám - Inforádió
Lengyelország
2020.07.05. 10:35 Világszám - Inforádió
Csehország ism.
Közösség
Nap lánya

Sikerét nem csak a Pathénak köszönheti

Szófelhő / Archív
--