A gyerekek között is gyorsan fertőz a vírus

A kiskorúak sokkal nagyobb arányban tünetmentesek

[Farmosi Nóra] publikálva: 2021-01-10 22:36:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A kutatók szerint eddig alulbecsülték a gyerekek szerepét a fertőzés továbbadásában, ezért sokkal szigorúbb intézkedésekre lenne szükség az óvodákban és iskolákban.


Az új típusú koronavírus terjedésének egy eddig kevéssé kutatott területét vizsgálták meg a Bécsi Egyetem mikrobiológusai. Tavaly novemberben iskolás gyerekektől vettek mintákat, a PCR-tesztek eredményeiből pedig arra jutottak, hogy a kiskorúak kiemelt szerepet játszhatnak a fertőzés terjesztésében. Ennek az az oka, hogy a gyerekek sokkal nagyobb arányban tünetmentesek, mint a felnőttek. Ezért őket kevésbé tesztelik - ami szerintük nagy hiba.

Egy német vizsgálat is hasonló eredményre jutott a gyerekek tesztelésénél: a kutatók hatszor magasabb fertőzöttségi arányt azonosítottak köztük, mint azt korábban feltételezték. A koronavírusos gyerekeknek legalább a fele volt tünetmentes. A tudósok már vizsgálják, hogy ennek mi lehet az oka.

A T-sejtekre gyanakodnak, ezek a sejtek védik a szervezetünket, az a feladatuk, hogy elpusztítsák a megfertőzött sejteket. "Ezek az új T-sejtek képesek másképp reagálni az új kórokozókra.A gyerekek szervezetében folyamatosan újratermelődnek, egy egész arzenálnyi áll a rendelkezésükre. A felnőttek ugyanakkor fokozatosan veszítik az új sejtek előállításának képességét" - mondta Donna Faber kutató a DW-nek.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
PÉNZTÁRCA
Nőttek vagy csökkentek az árak a horvátoknál?
Velencéből szivárognak el a lakók
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Hatalmas defekt az első kubai utazás során
Így indult az első kubai út
RECIKLI

Itt jártunk: Dánia

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

2. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

3. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

4. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

5. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

6. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

7. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

8. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

9. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

10. El sem akarjuk hinni, hogy válna Varga Judit

Egy bulvárlap círt cikket, a házaspár reagált

Műsoraink
Május 12. péntek 19.05 18:35 Világszám - Inforádió
Ecuador 1
Május 13. szombat 10.05 10:05 Világszám - Inforádió
Ecuador 2
10:35 Világszám - Inforádió
Ecuador 1 ism.
Közösség
Nap lánya

Nemzeti kincs született

Szófelhő / Archív
--