Szörfdeszkán állva evezi át az óceánt

Újból meglep mindenkit Rakonczay Gábor

[Kail] publikálva: 2020-01-07 13:07:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Egy SUP-pal, vagyis szörfdeszkán állva evezve szeretné átszelni az Atlanti-óceánt Rakonczay Gábor kétszeres Guinness-világrekorder és hatszoros óceánátkelő magyar hajós.


A különleges vállalásairól híres, az Antaktiszról tavaly januárban visszatért extrémsportoló január 20-án indul Gran Canariáról és tervei szerint 55-65 nap alatt evezi majd le az 5200 kilométeres távot Antiguáig.

"Ultraminimál, zéró komfort és zéró emisszó" - sorolta a projekt filozófiáját a keddi sajtótájékoztatón Rakonczay Gábor, aki elmondta, hogy az elmúlt két hónapban saját maga által épített, merev testű, mindössze 5,5x1,5 méteres deszkán még akkor sem tud majd elbújni, ha jön a vihar.

"Két évvel ezelőtt merült fel bennem a gondolat, hogy a párosevezés és a szólókenuzás után mi az az eszköz, amivel még át lehetne kelni az óceánon" - ismertette az döntése hátterét a 38 éves sportoló. Elmondása szerint azért esett a választása a SUP-ra, mert a szörfdeszkán olyan minimális a felület, hogy kabin és bármilyen védelmet jelentő kialakítás nélkül igazán komoly kihívássá teszi az amúgy sem egyszerű óceánátkelést.

"Ez egy tökéletes eszköz egy klasszikus, kompromisszumok nélküli expedícióra" - hangsúlyozta Rakonczay, aki szerint ha valamit még nem valósítottak meg, akkor előbb-utóbb jön valaki és megvalósítja. "Az eddigi hat óceánátkelésem tapasztalatával pontosan tudom, hogy ez egy ténylegesen, minden téren a határokat feszegető kihívás, ugyanakkor kellő elszántsággal, bevállalós és precíz munkával kivitelezhető" - jelentette ki az extrémsportoló, aki "egy végletekig kiélezett brutális utazásra indul".

"Egy igazán emberpróbáló környezetben, átadva magam a természetnek, a mentális felkészültségem és a magány kezelése határozza meg szó szerint a mindennapi túlélést. Csak az óceán, a deszkám, az evezőlapátom és én. Minimális eszközzel, a maximális kalandért" - fűzte hozzá.

Szakmai társa, az óceánt 2016-ban párosban átkajakozó Szabó Norbert Ádám szerint Rakonczay a legalkalmasabb erre a feladatra, és az egyetlen ember, aki képes rá, hogy megcsinálja."Egészen biztos vagyok benne, hogy sikerülni fog neki, mert iszonyatos mennyiségű munkát és energiát tett bele azért, hogy ez az expedíció tökéletes legyen" - jegyezte meg Szabó Norbert Ádám, aki elárulta, hogy Rakonczay ezúttal három olyan eszközt, köztük két műholdas mobiltelefont is magával visz, amellyel vészhelyzetben azonnal hívni tudja a mentőközpontot, de lesz nála mentőtutaj is.

Az MTI kérdésére Rakonczay ugyan nem árulta el, hogy mekkora a projekt költségvetése, de úgy fogalmazott, hogy a hajója már nemzetközi szintű, és ezúttal a korábbi expedícióknál lényegesen többet költöttek a műholdas kommunikációra. "Az extrémsportolók ma már nem szerencsejátékot űző sportolók" - hangsúlyozta, és abba is beavatta a jelenlévőket, hogy a legegyszerűbb és biztonságosabb útvonalat választotta, amely ebben az időszakban szinte viharmentes. "Mindössze maximum négy nap vihar lesz, a többi szórakozás" - foglalta össze a lényeget a maga stílusában Rakonczay, aki az amerikai Év Kalandja Díj ás a Magyar Formatervezési Díj tulajdonosa is.

Tavaly januárban az Antarktiszon 44 nap alatt 900 kilométert gyalogolt három társával együtt, és első magyarként érte el a Déli-sarkot. Ultrafutóként rendszeresen teljesít ultramaratoni távokat, ilyen volt a 680 kilométeres országfutás, vagy a tengerszintről felfutás a Mont Blanc-ra.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
PÉNZTÁRCA
Vidéken érdemes pályázni
4 ezer milliárd vár gazdára
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Még a tatároknál is népszerűek a macskák
Szijazsszk címerén is egy macska szerepel
RECIKLI
Csoda a Notre Dame-ban
Ott vannak az Operaház és a Louis Vuitton tetején is

Itt Jártunk: Portugália

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ekkora mázlija senkinek sem lehet

Egy nyáron kétszer vált hipergazdaggá

2. Lábát törte Törökországban Katie Price

Egyszerre mindkettőt

3. Kanye West indul az elnökválasztáson

Kim Kardashiannal közösen célozzák meg a Fehér Házat

4. A színész nyakának ugrott az óriáspatkány

Megkergültek a járványban

5. Karanténban a násznép Tolnában

Az anyakönyvvezető sem úszta meg

6. Szülés a villamosmegállóban Budapesten

Rendőrök voltak a bábák

7. Szexbabák a stadion lelátóján

Szabadkozik a koreai klub

8. Kivédeni a koronaválást

Japánban betömték a piaci rést

9. Kim rejtegetett gyermekei

Csak Dennis Rodman tudja

10. Magyar lánypiac Németországban

Öt év alatt tudták felszámolni

Műsoraink
2020.08.07. 18:35 Világszám - Inforádió
Portugália
2020.08.08. 10:05 Világszám - Inforádió
Azori-szigetek
2020.08.09. 10:35 Világszám - Inforádió
Portugália ism.
Közösség
Nap lánya

Már nem Hannah Montana

Szófelhő / Archív
--