Pulóvert kötnek a pingvineknek!
Különleges környezetvédelmi akció
[V.J.] publikálva: 2015-02-19 11:35:00 | Nyomtatás
A pingvinpulóver különleges technológia, amivel Új Zéland törpepingvin-állományát meg lehet menteni a környezetszennyezéstől. Az ország apraja-nagyja köti a pulóvereket.
Az olaj több szempontból is nagyon veszélyes: egyrészt lenyelve mérgező, másrészt az állatokra ragad, nem tudnak rendesen megszáradni. Erre tökéletes megoldás a pingvinpulóver, mert segíti melegen tartani az állatokat, és megakadályozza azt is, hogy tollászkodjanak, és így lenyeljék a mérgező anyagot.
Az új-zélandi kormány már 2001-ben megkezdte a pingvinpulóverek felhalmozását egy esetleges olajkatasztrófára számítva. A 2011-es eset után pedig rengetegen álltak neki, hogy szabadidejükben kis pulóvereket kössenek. Így tett Alfie Date is, aki Ausztrália legidősebb embere. 109 éves, és tavaly márciusban olvasott először a felhívásról, hogy szükség van még pulóverekre. A pulóvereket gyűjtő alapítvány, a Penguin Foundation kiemelte Date-et a kötögetők közül, és büszkén hirdették, hogy a legidősebb jótékonykodójuk 109 éves, pedig akkor még nem tudták, hogy Alfie Date egyben Ausztrália legidősebb embere is.
Galéria:
A kategória további hírei:
Egy magyar recepciós mesél
Életveszélyes a túrázás
3. Emeletes ülések a repülőkön
Ez (is) lehet a jövő
Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el
5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap
Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó
Két év tombolás után csak a férj
7. Nádas Tamás barátom emlékére
Lezuhant a műrepülő világbajnok
8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat
A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye
9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket
Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat
Szex kölcsönbe
1. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian
Hiányzó gyémántok
2. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt
Készen állsz?
3. 5 tuti tipp a boldogabb élethez
Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől
4. Ez a legizgalmasabb csillagjegy
Elmondjuk, miért!
5. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi
Köztük vagy?
6. Jolie keményen megvádolta Pittet
„Történt családon belüli erőszak…”
7. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!
Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?
8. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár
Nem akárhol buktak le
9. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után
A királyi családban sem fenékig tejfel az élet
10. El sem akarjuk hinni, hogy válna Varga Judit
Egy bulvárlap círt cikket, a házaspár reagált
Roxy ügynök