Projektzáró rendezvény Sepsiszentgyörgyön

Nemzetközi siker lett az „O.K. Központ Erasmus+ projektje

[V.J.] publikálva: 2017-05-16 14:14:00 | Nyomtatásprint

hírkép

2017. május 9-én Sepsiszentgyörgyön rendezték meg az OTP Fáy András Alapítvány „O.K.+ 2007-2014” című Erasmus+ projektjének harmadik, egyben záró sajtónyilvános konferenciáját.


Az esemény vendégei megismerkedhettek a program eredményeivel, meghallgathatták a résztvevőknek a – projekt során szerzett – szakmai tapasztalatait, benyomásait, élménybeszámolóit, valamint egy módszertani bemutatónak köszönhetően bepillantást nyerhettek az OK Projekt során alkalmazott játékos feladatokba is.

A mintegy 150 érdeklődő egy rövid – a Székely Mikó Kollégium kórusa által bemutatott – zenei műsorszámot követően az „O.K.+ 2007-2014” című Erasmus+ projekttel, annak tevékenységeivel, a létrehozott szellemi termékeivel és elért eredményeivel ismerkedhetett meg  Dr. Sarkady-Kiss Lilla projektvezető átfogó összegzéséből

Ezután az Alapítvány szakmai tevékenységével, az általa létrehozott OK Projekttel (annak tartalmi elemeivel és módszertani különlegességeivel) Gróf Henrik Balázs alapítványi oktatás szakmai igazgató tolmácsolásában. Sorra bemutatkoztak a három közép-kelet-európai ország (Magyarország, Románia, Szlovákia) társadalmát, kultúráját gazdagító, pénzügyi-gazdasági oktatását fejlesztő projekt partneriskolái: az eseménynek helyet biztosító sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium, az aradi Csiky Gergely Főgimnázium, valamint az Alapiskola és Óvoda Almágy és a Buzitai Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola. A partnerintézmények képviselői képes és filmes beszámolók segítségével osztották meg sokrétű tapasztalataikat és élményeiket a résztvevőkkel.

A rendezvény második felében az érdeklődők az „O.K.+ 2007-2014” című Erasmus+ projekt keretében kifejlesztett, az európai uniós ismereteket feldolgozó és bővítő tréningmodulokba és e-learning anyagokba, valamint természetesen azokba az évfolyam-specifikus tréninganyagokba is bepillantást nyertek, melyek – a romániai és szlovákiai gazdasági, oktatási környezetre és kultúrkörre történő átdolgozást követően – a XXI. századi sikeres élethez elengedhetetlen pénzügyi, gazdasági és gazdálkodási ismereteket adják át a 11-19 éves romániai és szlovákiai gyerekeknek.

Gróf Henrik Balázs előadásában („Élmény a XXI. századi oktatásban”), amelynek egyik központi eleme arra a kutatásra épült, amely bebizonyította, hogy az OK Projekt során oktatott diákok többsége flow állapotba kerül, miközben ezt az iskolában ritkán tapasztalják meg a fiatalok. Másrészt az Erasmus+ projekt résztvevői, a romániai és szlovákiai diákok, illetve pedagógusok beszámolóiban is visszatérő elem volt az élményszerűség. Ezen – videós és szóban elhangzó – visszajelzések nem csupán a tréningek és módszertani bemutatók hangulatát adták vissza, de a vendégek számára még hitelesebbé tették a teljes programot. Harmadrészt pedig azokban a rövid feladatokban, amelyeken mint egyfajta rövidített módszertani bemutatón vehettek részt a vállalkozó szellemű érdeklődők.

A partneriskolák pedagógusai beszámolóikban és a programot követő beszélgetések során is megerősítették, ha lehetne, újra belevágnának az együttműködésbe, mivel számtalan pozitív hozadéka volt a projektnek, melyek közül csak egyik a diákjaik pénzügyi kultúrájának fejlesztése és európai uniós ismereteinek növelése. Ebben a diákok is egyöntetűen egyetértettek.

A jövőtudatosságot fejlesztő és támogató tudásátadás alapja a Magyarországon már sikeresen működő nyolc tréningmodul adaptálása szlovákiai és romániai – kulturális, társadalmi, gazdasági, oktatási, stb. – viszonyokhoz, illetve az új – európai uniós ismereteket átadó – tananyagok összeállítása, fejlesztése voltak. Valamint természetesen mindezen ismeretanyagok oktatása, minél több diákhoz való eljuttatása és az utóbbiakhoz készített e-learning anyagok is a projekt részei voltak.

Kinda Eleonóra, a házigazda sepsiszentgyörgyi partneriskola pedagógusa, egyben az esemény moderátora elmondta: „Aki ebben a projektben részt vett, biztosan profitált belőle. Mind a gyerekek, mind a pedagógusok, mind maguk az iskolák. De a program nyertesei a jövő társadalmai is, mivel a pénzügyi tudatosság fejlesztése és az európai uniós ismeretek oktatása elengedhetetlenek. Ilyen megközelítésben pedig az egész Európai Unió számára ez egy bőven megtérülő befektetés pénzügyi-gazdasági terminológiával élve.” Mindezt alátámasztották Tóthpál Renáta aradi projektkoordinátor szavai is: „A projekt keretében ezidáig tréningezett 4.100 diák maradandó élményekkel és olyan ismeretekkel gazdagodott, amelyeket senki nem vehet el tőlük, és amelyeket felnőtt korukban is jól tudnak hasznosítani.”

„A pénzügyi kultúra fejlesztése minden nemzet és minden gazdasági szereplő együttes érdeke. Ez alapján döntöttek úgy a projektpartnerek, hogy az OTP Fáy András Alapítvány szakmai vezetésével összefognak és egy közös program keretében uniós szinten, egy új és innovatív módszertan alkalmazásával terjesztik a jövőtudatosságot támogató ismereteket, szemléletet.” – erősítette meg a korábban elhangzottakat dr. Sarkady-Kiss Lilla, az OTP Fáy András Alapítvány projektvezetője.

Az esemény végén a szakmai eszmecserére is lehetőség is volt, amely során a megjelent pedagógusok, oktatási szakemberek visszajelzései is igazolták, hogy mind az adaptált pénzügyi-gazdasági, mind pedig az újonnan kidolgozott EU-s tréningmodulok hiánypótló jelleggel bírnak a romániai oktatási palettán.

A projektben részt vevő partnerek bíznak benne, hogy a projekt – hivatalos – augusztusi zárásával is megmarad az erős szakmai kapcsolat az intézmények között.

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
PÉNZTÁRCA
Brutális taxiárak jönnek!
A szolgáltatás aligha lesz jobb
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Újra mehetünk hálókocsival Zürichbe!
Este 8 után indul, reggel 8 után ott van
RECIKLI
Méh virágporral a borostyánban
Százmillió éve kerültek a gyantába

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--