Pozsony: állványok a koronázási templom körül

[P.J.] publikálva: 2010-08-05 00:00:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Fotó:Juraj Ulicky

Furcsa látvány terül ezekben a napokban a Pozsonyba látogató turisták elé. A Duna jobb partja felől érkezve már messziről látni, hogy felállványozták Pozsony egyik meghatározó történelmi épületét, a Duna partján álló Szent Márton-székesegyházat, a magyar uralkodók egykori koronázási templomát.


Az állványzat építése néhány hete kezdődött, s a napokban érte el a 85 méteres magasságban lévő aranyozott koronát. A Kárpát-medencében mindössze két olyan szakrális építmény található, amelynek tetejét a Szent Korona mása díszíti – a másik az ipolybalogi templom, mely egyben a legrégibb, a mai Szlovákia területén található Árpád-kori templom is egyben. Az állásépítéssel egyidejűleg néhány javítást is elvégeznek a homlokzaton és a torony borításán.



A Pozsony dóm 2002-től a nemzeti kulturális örökség kincse.



A műkincsen esett károkat is folyamatosan felmérik, s csak azután lehet elmondani, hogy a rekonstrukció mi mindenből fog állni. A felújítás várhatóan hét hónapig tart majd. A végleges költségvetés egyelőre ismeretlen, a finanszírozás kérdése sem teljesen világos. A munkálatok nem zavarják a székesegyház látogatottságát.

1563 és 1830 között a pozsonyi dóm volt a magyar uralkodók koronázási temploma; ez idő alatt tizenegy királyt és kilenc királynőt koronáztak meg a székesegyházban. Mai formáját 1877-ben nyerte el, helyén eredetileg román stílusú templom állt. Templomhajóját 1452-ben szentelték fel, majd a XV-XVIII. században további mellékhajókkal bővítették. Átfogó felújítási munkálatokat utoljára mintegy fél évszázaddal ezelőtt végeztek az épületen.

A Szent Márton-székesegyház padlásáról került elő a XII. század derekán keletkezett Pray-kódex, amely egyebek közt a legrégibb összefüggő magyar szövegemléket, a Halotti beszédet is magában foglalta. A Pozsony dóm 2002-től a nemzeti kulturális örökség kincse. 2008-tól a pozsonyi érsekség székháza. A templom nemrégen új orgonával gazdagodott. A több mint egy millió euró értékű hangszert Németországban készítették. A turisták szeptember 16-ig rendszeres orgona-hangversenyeken élvezhetik a komolyzene remekeit.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
PÉNZTÁRCA
Nagyon megbüntette a GVH a booking.comot
Agresszív pszichés nyomással
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
A legmenőbb helyek nem kérnek belőlünk
Húsvétkor is maradj otthon
RECIKLI
Ezt is rosszul tudtuk
Jégkorszaki meglepetés

Itt jártunk: Svájc

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2025.12.26. 18:35 Világszám - Inforádió
Karácsony a világban I.
2025.12.27. 10:05 Világszám - Inforádió
Karácsony a világban II.
2025.12.28. 10:35 Világszám - Inforádió
Karácsony a világban I. ism.
Közösség
Nap lánya

Szépség és kitartás

Szófelhő / Archív
--