Polgármester, aki lelkesedik az új matricáért

Tárnok örül a sztrádadíj kiterjesztésének

[szorenyi.p] publikálva: 2014-12-13 15:14:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Tárnok lakói is olcsóbban és kényelmesebben autózhatnak a jövő évtől az útdíjrendszer változásainak köszönhetően - közölte a nem egészen 10 ezres lélekszámú Pest megyei település polgármestere.


Szolnoki Gábor (Fidesz-KDNP) azt írta: Tárnokról eddig csak díjköteles szakaszokon lehetett eljutni az M7 autópálya fővárosba, Érdre vagy Székesfehérvárra tartó, jelenleg még díjmentes részeire. A nagyközségben élőknek ezért mostanáig a közel 43 ezer forintos országos éves matricát kellett megváltaniuk a sztrádahasználatért.

Az újonnan bevezetendő éves megyei matricákkal ez a költség drasztikusan csökken; a tárnokiak januártól mindössze 5-10 ezer forintért autópályán juthatnak el kiemelt úti céljaikra.

Érd megközelítése ezzel gyorsabbá és biztonságosabbá válik: míg az autópálya elkerülésével 15 perc alatt érhető el a kistérségi központ, az M7-esen ez az út három perc alatt megtehető. Tárnok Önkormányzata ezért egyetért az útdíjrendszer változtatásával, és támogatja a tárnokiak számára is olcsóbb megyei matricák bevezetését - közölte Szolnoki Gábor, a Pest megyei település polgármestere.

 

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Kevesebb őserdő, több malária
Amazóniai összefüggések
PÉNZTÁRCA
Ennyivel drágult mától a csomagküldés
Az automatáknál sem változatlan a helyzet
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Kösz, kelták a Halloweenért
Honnét ered ez az egész?
RECIKLI
Elkezdték kiemelni a Szőke Tiszát
1917-ben még IV. Károlynak hívták

Itt jártunk: Kína

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

2. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

3. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

4. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

5. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

6. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

7. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

8. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

9. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

10. El sem akarjuk hinni, hogy válna Varga Judit

Egy bulvárlap círt cikket, a házaspár reagált

Műsoraink
2023.12.01. 18:35 Világszám - Inforádió
Aruba
2023.12.02. 10:05 Világszám - Inforádió
Curacao
2023.12.03. 10:35 Világszám - Inforádió
Aruba ism.
Közösség
Nap pasija

Ki is az a Megan Ramsey?

Szófelhő / Archív
--