Péntektől negatív tesztet kérnek Angliában

A járművek már fel sem vesznek nélküle

[Kail] publikálva: 2021-01-12 16:31:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Péntektől negatív koronavírusteszt-eredményt kell felmutatniuk azoknak, akik külföldről utaznak Angliába.


A brit közlekedési minisztérium a múlt héten jelentette be, hogy e héttől csak azok léphetnek be Angliába, akik indulásuk előtt koronavírus-szűrésen vesznek részt, és a teszt eredménye negatív. Ez a brit állampolgárokra is vonatkozik.

Az akkori bejelentésben még nem szerepelt, hogy ennek a kötelezettségnek melyik naptól kell eleget tenni.

Robert Courts, a tárca helyettes parlamenti államtitkára azonban a londoni alsóháznak küldött, kedden ismertetett átiratában közölte: a rendelkezés január 15-én, brit idő szerint hajnali 4 órakor lép érvénybe.

A tájékoztatás szerint a külföldről érkezőknek szabványos diagnosztikai szűrést, például PCR-tesztet, egyes esetekben gyorstesztet kell végeztetniük.

Az intézkedés - a 11 évesnél fiatalabb gyerekek, valamint az árufuvarozásban dolgozók és a közlekedési vállalatok járműveinek személyzete kivételével - mindenkire vonatkozik, így azokra is, akik a brit kormány által az angliai karanténkötelezettség alól mentesített országokból érkeznek.

Azokat, akik az e kötelezettség alól nem mentesített országokból - köztük Magyarországról - utaznak Angliába, a negatív koronavírus-szűrési lelet sem menti fel a kötelező tíznapos angliai karantén alól.

A karanténmentesített országok tavaly nyáron összeállított listáján eredetileg Magyarország is szerepelt, de szeptemberben lekerült erről a listáról, és azóta a Magyarországról érkezőknek is tíz napot - illetve ha ennél rövidebb ideig maradnak, tartózkodásuk teljes idejét - elkülönítésben kell tölteniük.

A brit közlekedési minisztérium tájékoztatása szerint az Angliába utazóknak indulásuk előtt kell elvégeztetniük a koronavírus-szűrést, és 72 óránál nem régebbi negatív leletet kell felmutatniuk az őket szállító közlekedési vállalatoknak.

Az intézkedés a repülőgéppel, hajóval vagy vonattal Angliába érkezőkre vonatkozik, és a közlekedési cégek megtilthatják azoknak az utasoknak a felvételét, akiknek nincs utazásra jogosító negatív koronavírustesztjük.

Az intézkedés célja a minisztérium szerint a külföldön feltűnt új koronavírus-variánsok behurcolásának megakadályozása.

A tájékoztatás szerint a brit határőrizeti hatóságok is ellenőrzik, hogy a beutazóknak van-e negatív koronavírus-leletük, és a szabálysértőkre helyszíni bírság róható ki. Ennek összege 500 fontról (több mint 200 ezer forintról) indul.

A brit közlekedési minisztérium ismertetése szerint azok a közlekedési vállalatok is pénzbüntetésre számíthatnak, amelyek negatív koronavírus-szűrési lelet nélküli utasokat szállítanak Angliába.

Továbbra is van lehetőség arra, hogy a karanténkötelezettség alól nem mentesített országokból Angliába utazók lerövidítsék a karanténidőszakot, ha az indulásuk utáni ötödik napon újabb koronavírus-szűrést végeztetnek, és ennek eredménye is negatív.

Ezt a lehetőséget decemberben vezette be a brit kormány, de ilyen célból csak fizetős brit magánszolgáltatóknál lehet tesztet végeztetni, a brit állami egészségügyi hálózat (NHS) intézményeiben nem.

A minisztérium azt javasolja, hogy akik szeretnének élni e lehetőséggel, indulásuk előtt foglaljanak tesztelési időpontot a brit kormány által jóváhagyott egészségügyi magánszolgáltatóknál.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Pénzintézetek zöldfalai az elsők között
Az OTP Bank Andrássy úti fiókja lett a II. legjobb
PÉNZTÁRCA
Dráma lesz a tőzsdén a puccskísérlet után
Véres katonai puccsot vertek le Törökországban
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Csak úgy röpködtek a Michelin-csillagok
Hatalmas siker volt II. Hertelendy Gourmet Fesztivál
RECIKLI
Mocsárban terem a pénz!
Kiváló befektetés az energiafűz

Itt a tél!

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. A MÁV szemét továbbra is csípik a graffitik

Állítólag javult a tendencia

2. Apa lesz Ed Sheeran

Egy időre abba is hagyja most a zenélést

3. Koronaékszer-lakodalomra készülnek Ajakon

Sanyi bácsi túllőtt a célon

4. Ekkora mázlija senkinek sem lehet

Egy nyáron kétszer vált hipergazdaggá

5. Lábát törte Törökországban Katie Price

Egyszerre mindkettőt

6. Kanye West indul az elnökválasztáson

Kim Kardashiannal közösen célozzák meg a Fehér Házat

7. A színész nyakának ugrott az óriáspatkány

Megkergültek a járványban

8. Karanténban a násznép Tolnában

Az anyakönyvvezető sem úszta meg

9. Szülés a villamosmegállóban Budapesten

Rendőrök voltak a bábák

10. Szexbabák a stadion lelátóján

Szabadkozik a koreai klub

Műsoraink
2021.01.15. 18:35 Világszám - Inforádió
Koronavírus és turizmus I.
2021.01.16. 10:05 Világszám - Inforádió
Koronavírus és turizmus II.
2021.01.17. 10:35 Világszám - Inforádió
Koronavírus és turizmus I. ism.
Közösség
Nap lánya

Hull a pelyhes

Szófelhő / Archív
--