Mutatjuk az Év tanára díjazottjait
Idén 4 pedagógus részesült az elismerésben
[Farmosi Nóra] publikálva: 2024-02-06 00:00:00 | Nyomtatás
Az Év tanára díjat az Év tanára szakmai bizottsága ítéli oda olyan pedagógusoknak, akik a legtöbbet tették a magyar közoktatás, nevelés terén a bizottság tagjai szerint.
Az egyik legnagyobb internetes középiskolai portál kezdeményezésére elindult Év tanára díj erkölcsi és anyagi elismerést is jelent azoknak a pedagógusoknak, akik áldásos tevékenységükkel hozzájárulnak ahhoz, hogy az elkövetkezendő generáció tagjai megfelelő tudás és megfelelő erkölcsi útmutatás birtokában készülhessenek fel az életre és a hátralevő tevékenységükre.
A 2024-es díjazottakat Dr. Kiss Róbert Richard mutatta be. A díjakat Dr. Hajnal Virág, a Miniszterelnökség főosztályvezetője adta át, idén 4 pedagógusnak.
Bíró Pál Győző
Magyarország legrégebben működő nyelviskolájának vezetője, mely 1947 óta működik. Ami azért oly hihetetlen, mert a régi rendszerben is fent tudott maradni, mivel munkaközösség volt. Bíró Pál Győző fordulatokban gazdag életútja során mindig az összetartozás jegyében oktatott és tanított. Tanulócentrikusan, magas színvonalon vezette a legnagyobb múltú nyelviskolát. Több évtizedes munkája elismeréseként az Év tanára életműdíjat kapott.
Kovalcsik István
Az Eötvös József Gimnázium és a Páter Bárkányi János Katolikus Gimnázium oktatója. Középiskolai diákok sokaságát tanította, nemcsak szakmája szerinti anyagra, hanem a magyar irodalomra, kultúrára, történelemre, a vezetésével a határtalanul középiskolai vetélkedőt is megnyerte az osztálya és kiemelkedő munkát végzett a fiatalok felkészítésében. Elhivatottságáért, szakmai munkája elismeréséért kapta az Év tanára díjat.
Hnatik-Riskó Márta kárpátaljai pedagógus
Mivel nem tudott Ukrajnából Budapestre utazni, az ő nevében Iván Éva, a Derceni Középiskola magyar tanára vette át a díjat.
Hnatik-Riskó Márta Ukrajnában, Kárpátalján oktat. A beregszászi Bethlen Gábor Gimnázium magyar nyelv és irodalom tanára immáron 35 éve, továbbá a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ), valamint a Keresztény Értelmiségi Szövetség (KÉSZ) aktív tagja. Mindeközben a Kárpátalja hetilap és a Közoktatás folyóirat munkatársa.
A magyar kultúra megőrzése, anyanyelvünk ápolása Riskó Mártának a legfontosabb célja, amelyet minden tanítványának igyekszik átadni. Diákjai több anyanyelvi, helyesírási, nyelvhasználati versenyen díjakat nyertek. Riskó Márta minden óráját egy-egy idézettel indítja, amely gondolatok varázslatos anyanyelvünket, történelmi nagyjainkat dicsőítik.
Közel egy évtizedig köztiszteletnek örvendő szervezője és programfelelőse volt a kárpátaljai magyar nyelv és irodalom szakos tanárok továbbképzésének a Kölcsey Nyári Akadémián.
Közreműködött több tanári kézikönyv és segédkönyv, tudományos munka megírásában, valamint lektorálásában.
Imre Napsugár
A Pöttyös Tagóvoda Tagintézmény-igazgatója. Mesterpedagógus, tanfelügyeleti szakértő, pedagógusminősítési szakértő, emellett mester- és kutatópedagógus minősítési szakértő. A Semmelweis Egyetem interdiszciplináris családtudományi szakembereként mesterfokozatot szerzett. Óvodapedagógusi munkájának elismeréseként 2024-ben az Év óvodapedagógusa díjat kap.
Galéria:
A kategória további hírei:
Egy magyar recepciós mesél
Életveszélyes a túrázás
3. Emeletes ülések a repülőkön
Ez (is) lehet a jövő
Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el
5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap
Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó
Két év tombolás után csak a férj
7. Nádas Tamás barátom emlékére
Lezuhant a műrepülő világbajnok
8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat
A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye
9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket
Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat
Szex kölcsönbe
1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban
Sztárjainkat is utolérte a szerelem
2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian
Hiányzó gyémántok
3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt
Készen állsz?
4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez
Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől
5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy
Elmondjuk, miért!
6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi
Köztük vagy?
7. Jolie keményen megvádolta Pittet
„Történt családon belüli erőszak…”
8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!
Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?
9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár
Nem akárhol buktak le
10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után
A királyi családban sem fenékig tejfel az élet
Szépség és kitartás