Átadták a 2020-as Év tanára díjakat

Az év virtuális tanárát is díjazták

[Farmosi Nóra] publikálva: 2020-09-12 16:55:00 | Nyomtatásprint

hírkép

​A pedagógus pálya művészet, értékeket közvetítő hivatás - erről beszélt Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztos az Év tanára díjak átadóünnepségén, Budapesten szombaton.


A gyerekek az iskolában tapasztalhatják meg a közösséget, mit jelent egy közösség tagjának lenni, ezért is nagy a tanárok felelőssége - hangoztatta a miniszteri biztos. A kormány a magyarság közjogi egyesítése után nagy hangsúlyt fektet arra, hogy az anyanyelvi oktatás mindenhol elérhető legyen a magyarok számára. Támogatja azokat a határon túli családokat, amelyek magyar oktatási nyelvű intézménybe íratják gyermekeiket, továbbá 140 óvodát bölcsödét létesített, és támogatta 750 intézmény megújulását, több tízezer tanár és diák kárpát-medencei utazását, valamint a középiskolai tanárok továbbképzését - sorolta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztosa.

Az Év tanára díjat 2020-ban Orosz Tamás, a Nyíregyházi SZC Wesselényi Miklós Technikum és Kollégium testnevelés tanára kapta.

Az Év tanárának ezüst elismerő oklevelét kapta Juhász Jánosné, a mezőkövesdi Szent László Gimnázium és Közgazdasági Technikum igazgatója, magyar-, történelem- és filozófiatanára, valamint Pálné Varga Valéria, a sellyei Kiss Géza Magyar-Horvát Kétnyelvű Nemzetiségi Általános Iskola és Zeneiskola-Alapfokú Művészeti Iskola igazgatóhelyettese és orosz-történelem szakos tanára, továbbá Góczán Bettina, a budapesti Medgyessy Ferenc Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola német nyelv és irodalom, valamint német hon- és népismeret tanára.

Az Év tanárának bronz elismerő oklevelét kapta Hegedűs Mónika, a budapesti Mándy Iván Szakközépiskola és Szakiskola esti képzésének történelemtanára, valamint Simon László, a várpalotai Bán Aladár Általános Iskola tanítója, aki környezetismeretet, matematikát, testnevelést, éneket, technikát és etikát is oktat.

Az Év külhoni tanára címet Marosfői Katalin, a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium magyartanára kapta. Az Év óvodapedagógusa címet Csató Judit, a kispesti Árnyas Óvoda dolgozója vehette át. Az idén a koronavírus-járvány apropóján újításként külön díjazták az Év virtuális tanárát, ezt az elismerést Torzsa-Boros Boglárka kapta, aki ének-zenét és történelmet tanít az erdőkertesi Neumann János Általános Iskolában.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Lehetséges? Igen! 1 liter benzinnel 3300 km
Új csúcs a Shell-Eco világversenyen
PÉNZTÁRCA
Bankolás korlátok nélkül
Észrevétlen figyelem a sérült embereknek
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Új vulkanológiai tanösvény a Káli-medencében
Földtani örökség Hegyestűtől a Kopasz-hegyig
RECIKLI

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.05. 18:35 Világszám - Inforádió
New York 1.
2024.05.06. 10:05 Világszám - Inforádió
New York 2.
2024.05.07. 10:35 Világszám - Inforádió
New York 1. ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--