Megnyílt a föld a busz alatt

Hatan meghaltak Kínában

[Kail] publikálva: 2020-01-14 11:24:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Egy kisbabát az utolsó pillanatban sikerült megmenteni attól, hogy a víznyelőbe essen.


Kína északnyugatni részén, Hszining városban tragikus baleset történt hétfő délután, amikor egy menetrend szerint közlekedő busz alatt megnyílt a föld. A jármű épp akkor állt be a megállóba, az utasok már megkezdték a felszállást, amikor a víznyelőben eltűnt a busz. A helyi hírforrások szerint 6-an meghaltak és 16-an megsérültek. A sérülteket a közeli kórházba szállították. Egy fiatal férfi az utolsó pillanatban kapott fel egy kisbabát a víznyelő széléről, így megmentette attól, hogy beleessen. Ezt követően többen megpróbáltak segíteni azokon, akik belezuhantak a hatalmas lyukba, de alattuk is beszakadt a föld - írja a CNN.

A helyszínen készült videókon ezután egy robbanás látható, lángok és füst csapnak fel a víznyelőből. A hatóságok szerint körülbelül 80 négyzetméteres üreg keletkezett az úton. Azt nem tudják, pontosan hányan tartózkodhattak a járművön. Az út a közeli építkezések miatt szakadhatott be, azok ugyanis nem felelnek meg a biztonsági előírásoknak. Korábban december elsején volt hasonló baleset Kantonban, akkor metróépítés közben szakadt be a föld. Alig 11 nappal később két autót nyelt el egy víznyelő Hsziamenben egy építkezéshez közel. 2018-ban négyen haltak meg Szecsuanban, amikor megnyílt alattuk a föld.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Hatan meghaltak Toszkánában

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
PÉNZTÁRCA
Készpénzmentesek lesznek az iskolák
Kártyával és online a tízóraiért
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
RECIKLI
Ez lett az év hazai kerékpárútja
Családoknak egynapos kirándulásra

Itt Jártunk: Portugália

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Koronaékszer-lakodalomra készülnek Ajakon

Sanyi bácsi túllőtt a célon

2. Ekkora mázlija senkinek sem lehet

Egy nyáron kétszer vált hipergazdaggá

3. Lábát törte Törökországban Katie Price

Egyszerre mindkettőt

4. Kanye West indul az elnökválasztáson

Kim Kardashiannal közösen célozzák meg a Fehér Házat

5. A színész nyakának ugrott az óriáspatkány

Megkergültek a járványban

6. Karanténban a násznép Tolnában

Az anyakönyvvezető sem úszta meg

7. Szülés a villamosmegállóban Budapesten

Rendőrök voltak a bábák

8. Szexbabák a stadion lelátóján

Szabadkozik a koreai klub

9. Kivédeni a koronaválást

Japánban betömték a piaci rést

10. Kim rejtegetett gyermekei

Csak Dennis Rodman tudja

Műsoraink
2020.08.07. 18:35 Világszám - Inforádió
Portugália
2020.08.08. 10:05 Világszám - Inforádió
Azori-szigetek
2020.08.09. 10:35 Világszám - Inforádió
Portugália ism.
Közösség
Nap lánya

Tarzan lánya

Szófelhő / Archív
--