Egyelőre nem tud fizetni a biztosító
[szorenyi.p] publikálva: 2010-12-22 00:00:00 | Nyomtatás
Okirattal való visszaélés gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellen nyomoz a rendőrség az Aeroviva csődje kapcsán. A biztosító egyelőre nem tud fizetni, mert hiányos utaslistát kaptak a cégtől. Annyi azonban már biztos, hogy csak az utasok 200 milliót követelnek az utazási irodától.
Az utasok egy észe szándékos csődről beszélt a Tv2 híradójában. Ezt utazási szakemberek nem tudták megerősíteni, de kizárni sem. Az sem világos, hogy a 494 millió forint értékű biztosítás elegendő lesz-e a kártérítésre.
Az Aeroviva utazási iroda hétfőn jelentett csődöt.
Tavalyhoz képest kevesebb felszámolási eljárást indítottak az utazási irodák között. A piacon jelenlévő 1915 utazásszervező cégből idén január és november vége között 34 irodát zártak be, ez 10 százalékkal kevesebb, mint tavaly.
A törölt vállalkozások száma azonban jelentősen nőtt az előző évhez képest. A tavalyi első tizenegy hónapban 52, az idei évben 73 cég került ki a cégbíróságok adatbázisából. A jelenlegi adatok alapján idén eddig a teljes ágazat 3,8 százaléka szűnt meg. Jelenleg így is 2 százalékkal több utazási iroda működik az országban, mint tavaly novemberben. Az ágazatban foglalkoztatottak száma is nőtt, idén december 1-én 63 092 fő foglalkozott utazásszervezéssel, 1,2 százalékkal több, mint 2009 végén.
Galéria:
A kategória további hírei:
Egy magyar recepciós mesél
Életveszélyes a túrázás
3. Emeletes ülések a repülőkön
Ez (is) lehet a jövő
Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el
5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap
Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó
Két év tombolás után csak a férj
7. Nádas Tamás barátom emlékére
Lezuhant a műrepülő világbajnok
8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat
A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye
9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket
Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat
Szex kölcsönbe
1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban
Sztárjainkat is utolérte a szerelem
2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian
Hiányzó gyémántok
3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt
Készen állsz?
4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez
Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől
5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy
Elmondjuk, miért!
6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi
Köztük vagy?
7. Jolie keményen megvádolta Pittet
„Történt családon belüli erőszak…”
8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!
Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?
9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár
Nem akárhol buktak le
10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után
A királyi családban sem fenékig tejfel az élet
Szépség és kitartás