Magyarnak is szólt a huhogás Cannes-ban

Elképsztő filmek kaptak díjat

[seifert.p] publikálva: 2016-05-23 07:13:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Talán soha nem volt még annyira vitatott a zsűri döntése a cannes-i fesztiválon, mint most. A díjkiosztót követő sajtótájékoztatón az újságírók huhogással fogadták a kilenctagú testületet, amelynek tagja volt Nemes Jeles László, a Saul fia Oscar-díjas film rendezője is.


A fődíjjal jutalmazott Én, Daniel Blake című film, a mostantól kétszeres Arany Pálma-díjas Ken Loach alkotása "teljesen kiváló" - mondta a zsűrielnök George Miller. A Mad Max-sorozat ausztrál rendezője szerint, "amikor ezer ember van egy fesztiválon és véleményt alkot, mindig lesz olyan, aki bírálja a díjazást, ez része a játéknak, a fesztivál kellemes részének".

A fesztiválpalota sajtótermében a díjkiosztás alatt az újságírók néhány kivételt leszámítva valamennyi díj bejelentését hangos nemtetszéssel fogadták, majd az első Twitter-bejegyzések és cikkek is azonnal vitatták a zsűri választását.

Az idei gyönyörű versenyt elrontotta az elvakult zsűri - írta a Les Cahiers du Cinéma francia filmes folyóirat a Twitteren, míg a másik legjelentősebb francia filmes lap, a Le Positif vezetőkritikusa, Philippe Rouyer csalódott a díjakban, amelyekből szerinte kizárólag a társadalmi és humanista jellegű filmeknek jutott, a nagyszabású, innovatív alkotások rovására.

A sajtó egyöntetűen hiányolta a díjazottak közül a Tony Erdmann című német versenyfilmet, Maren Ade vígjátékát, Kleber Mendonca Filho brazil rendező Aquarius című filmjét és az Elemi ösztön holland rendezőjének, Paul Verhoevennek az Elle című erotikus thrillerét Isabelle Huppert főszereplésével.

A berlini Maren Ade, amely meghódította a szíveket, üres kézzel megy haza. Mi marad a cannes-i fesztiválból? - írta honlapján a Süddeutsche Zeitung német lap.

Huszonegy film volt versenyben, nagyon sok lehetőség volt, de csak nyolc díjat adhattunk át - válaszolta a zsűrielnök arra a kérdésre, hogy a kritikusok körében favoritnak számító Toni Erdmann miért nem kapott semmilyen díjat.

"Megpróbáltunk nem figyelni a filmkritikákra, mert magunk akartunk dönteni, mi így dolgoztunk. Szigorúan és energikusan dolgoztunk, sokkal hosszabban, mint más zsűrik szoktak" - mondta a zsűrielnök.

Nemes Jeles László, a tavalyi fesztiválon a zsűri Nagydíját elnyert Saul fia rendezője üdvözölte, hogy az idei nagydíjas Juste la fin du monde (Épp a világ vége) című kanadai alkotást 35 milliméteres filmre forgatták, s annak a reményének adott hangot, hogy a jövőben több 35-ös filmet válogatnak be a versenybe. Elmondta, hogy mennyire megérintette őt Xavier Dolan ambiciózus filmje.

Emlékezetett arra, hogy az alig 27 éves kanadai rendező tavaly abban a zsűriben foglalt helyet, amely a Saul fiának ítélte a Nagydíjat, de hozzátette, hogy nem ez volt az oka, hogy támogatta a kanadai alkotást.

"Nagyon tetszett nekünk a film. Az elejétől meghallottuk a rendező különleges hangját. Boldog vagyok, hogy léteznek olyan rendezők, akik a saját útjukat járják, másfajta filmeket csinálnak, mint amilyenek korábban készültek" - hangsúlyozta a magyar zsűritag.

Az egyik leginkább vitatott díj a női alakításé, amelyet a Fülöp-szigeteki Jaclyn Jose vehetett át Brillante Mendoza Ma Rose című dokumentarista módon forgatott filmjének főszerepéért, amit több kritikus is epizódszerepnek tekintett.

"Ez egy nagy szerep, ő viszi végig a filmet, nekem megszakadt a szívem" - mondta Donald Sutherland kanadai színész. Dán kollegája, Mads Mikkelsen szerint "csodás színésznőről" van szó, aki egyáltalán nem epizódszereplő a filmben.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Ilyen meleg június még sosem volt
Ez nagyon globális felmelegedésnek tűnik
PÉNZTÁRCA
Megint az OTP a legjobb digitális bank
A járvány felpörgette az igényt
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Fantasztikus Törökország!
Csodás műemlékek és tengerpartok egy országban
RECIKLI
Hulladék farmerből egyedi divat
Különleges ötletek az Európai Hulladékcsökkentési Héten

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.19. 18:35 Világszám - Inforádió
Uganda
2024.04.20 10:05 Világszám - Inforádió
Afrika Svájca
2024.04.21. 10:35 Világszám - Inforádió
Uganda ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--