Kivégeztek egy kiskutyát Siófokon

A családapára is rátámadtak az állatbarát apartmanban

[Ujvári] publikálva: 2019-07-20 18:45:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Ma már a szálláshelyek tömkelege közül lehet válogatni. Léteznek "állatbarát" apartmanok, és éppen egy ilyen helyen foglalt szállást az a család is, akik magukkal vitték kistermetű, alig kétkilós házi kedvencüket.


A siófoki apartmant elfoglalva, ami kutyabarátnak minősítette magát, kiderült, hogy a szállásnak több tulajdonosa is. Egyiküknek nem tetszett, hogy a nyaralni vágyó család kutyával érkezett - számolt be róla az Origo.

Kedden reggel a család hallotta, ahogy a nemtetszését kinyilvánító tulajdonos üvöltözik az udvaron kiskutyájukkal. Azt kiabálta az állatnak: takarodjon, majd fenyegetőzni kezdett azzal, hogy felrúgja. Ez másnap megismétlődött, ezért a családapa, a kutya gazdája kiment, hogy beszéljen vele, szóban szerette volna rendezni a konfliktust.

A tulajdonos azt mondta, hogy fél attól, hogy megharapja az alig kétkilós állat, aki a család szerint sosem bántott senkit, inkább félős és tartózkodó volt mindig is az idegenekkel. Mivel a kialakult helyzetre nem találtak megoldást, így a család inkább bevitte magával a házba az állatot.

Később azonban, mikor sétálni indultak volna kedvencükkel, a családfő tett még egy kísérletet arra, hogy rendezze a helyzetet. A tulajdonos ekkor már nemcsak fenyegetőzött, hanem felkapott egy vasrudat és nekiment a férfinak, aki az ölében tartotta a kétéves kiskutyust. Az állat, a kapott ütés következtében, valószínűleg azonnal elpusztult.

A Siófoki Rendőrkapitányság súlyos testi sértés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást az 58 éves helyi férfi ellen. Az eljárás során vizsgálják az állatkínzás bűncselekmény körülményeit is, de mivel a nyomozás folyamatban van, egyelőre bővebb információval nem szolgálhatnak - nyilatkozta az Origo-nak a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, Orbán Zoltán rendőrőrnagy.

A kép illusztráció.

 

 

 

A Siófoki Rendőrkapitányság súlyos testi sértés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást egy 58 éves helyi férfi ellen. Kollégáim az eljárás során vizsgálják az állatkínzás bűncselekmény körülményeit is, azonban tekintettel arra, hogy a nyomozás folyamatban van, egyelőre bővebb információval nem szolgálhatok

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Örökre velünk maradhatnak

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Elsőbbség a süllőnek
Új balatoni horgászrend
PÉNZTÁRCA
30 éves a Fórum
Az Intercontinental ünnepli a születésnapot
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Vissza a természetbe - a kínai daiok hazája
Zöld-túra Xishuangbanna banán- és teaültetvényei között
RECIKLI

Itt jártunk: Isztria és Dalmácia

TOP
PIKÁNS

1. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

2. Rendőrök a budapesti robbanás áldozatai

Megváltozik a főváros közlekedése a lezárások miatt

3. Weisz Fanni gyönyörű volt Áder János oldalán

Az államfő beszédét jeltolmácsolásban is láthatták

4. Már tudni, kié a Dunában talált 130 ezer euró

A bécsi rendőrség szerint nem történt bűncselekmény

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Szexuális zaklatás - lemondták Domingót

Azt hitte, kölcsönös vonzalom volt

2. Öngyilkos lett az amerikai milliárdos

megrontás miatt volt előzetesben Jeffrey Epstein

3. A magyar úszó zaklatási ügyének részletei

Szexuális zaklatás miatt nem engedik haza Kenderesi Tamást

4. 21. századi mesevilág Budapesten

A cosplay-t aligha érti az, aki nem vesz részt benne

5. Így mondják külföldiek, hogy cipőfűző

Vicces videót csinált a Középsuli

6. Most megtudhatja az igazat a Sound világáról!

De mit jelent az, hogy veretés?

7. Később kezdik ma a szexet

De miért?

8. Életfogytiglant kaphat a szexguru

Szexrabszolgákat nevelt és kínált

9. Melleket markolászott a lord

Szexuális zaklatás az elit szintjén

10. Ondóval töltött palacsintát kaptak a tanárok

Durva volt az iskolai főzőverseny

Műsoraink
2019.08.23. 18:35 Világszám - Inforádió
Horvátország III.
2019.08.24. 10:05 Világszám - Inforádió
Amazonas
2019.08.25. 10:35 Világszám - Inforádió
Horvátország III. ism.
Közösség
Nap lánya

Bevállalom, ha jó a sminkem

Szófelhő / Archív
--