Terhesen nem szexelt férjével
[superadmin] publikálva: 2016-03-20 01:01:00 | Nyomtatás
Naya Rivera amerikai színésznő és énekesnő. Pályafutását már kisbabaként elkezdte, hiszen már apróságként is gyönyörű és tehetséges volt.
A nagy áttörést a Glee című sorozat hozta meg számára, mely nagyon népszerű a tinédzserek körében. Elmondása szerint azért jelentkezett, hogy „énekelhessen, táncolhasson és színészkedhessen” ugyanabban a műsorban, emellett nagy rajongója Ryan Murphy munkásságának, aki a sorozat producereként ismert.
Rivera Ryan Dorsey színésszel házasodott össze 2014. július 19-én, Mexikóban. 2015 februárjában Rivera Twitteren jelentette be, hogy első gyermekét várja. A terhesség alatt bejelentette, hogy nem szexel férjével, mert amellett, hogy a teste megváltozott, még kényelmetlenül is érintette, hogy a kicsi jelenlétében éli szexuális életét férjével. Azóta megszült, s biztosan újra aktívan éli házasságát.
Galéria:
A kategória további hírei:
Egy magyar recepciós mesél
Életveszélyes a túrázás
3. Emeletes ülések a repülőkön
Ez (is) lehet a jövő
Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el
5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap
Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó
Két év tombolás után csak a férj
7. Nádas Tamás barátom emlékére
Lezuhant a műrepülő világbajnok
8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat
A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye
9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket
Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat
Szex kölcsönbe
1. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian
Hiányzó gyémántok
2. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt
Készen állsz?
3. 5 tuti tipp a boldogabb élethez
Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől
4. Ez a legizgalmasabb csillagjegy
Elmondjuk, miért!
5. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi
Köztük vagy?
6. Jolie keményen megvádolta Pittet
„Történt családon belüli erőszak…”
7. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!
Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?
8. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár
Nem akárhol buktak le
9. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után
A királyi családban sem fenékig tejfel az élet
10. El sem akarjuk hinni, hogy válna Varga Judit
Egy bulvárlap círt cikket, a házaspár reagált
Roxy ügynök