Igazi cukiság - 6 hetes hópárducok Szegeden

Egyszerre hárman születtek, ami nagy ritkaság

[szorenyi.p] publikálva: 2012-07-19 13:09:00 | Nyomtatásprint

hírkép

MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely

Három kicsinynek adott életet Gongga, a Szegedi Vadaspark nőstény hópárduca, a kölykök átvészelték az első kritikus heteket és hamarosan a látogatóknak is bemutatják őket.


Az hogy, Gonggának három kicsinye született, nemzetközileg is ritkaságnak számít, mivel a Közép-Ázsiában őshonos nagymacskaféle általában egy, legfeljebb két utódot hoz világra - mondta el Veprik Róbert, az állatkert igazgatója. Beszámolt arról, hogy a két hím és egy nőstény május 30-án látta meg a napvilágot.

A látogatók augusztus közepétől láthatják a kifutóban a kölyköket, melyek másfél éves korukig maradnak anyjukkal, ezt követően Európa más állatkertjeibe kerülnek.

A hópárducok Közép-Ázsia hegységeiben élnek 2000 méter fölötti magasságban. Számukat négy- és hat és fél ezer közöttire teszik, de ez a viszonylag nagy állomány mintegy 3 millió négyzetkilométeren szétszórva él, ezért nagy a populációk szétszakadásának és a beltenyészet kialakulásának veszélye - közölte Veprik Róbert.

Fogságban mintegy 450 hópárducot nevelnek. A fekete-fehér pöttyös, bársonyos szőrű jövevények szülei egy tenyészprogram keretében érkeztek nagyon fiatalon Francia- és Lengyelországból Szegedre. Speciális mikroklímájú, árnyas kifutójukban nagyon jól érzik magukat, talán ennek is köszönhető, hogy a párnak korábban már három kölyköt sikerült felnevelnie.

A negyven-ötven kilós, másfél méteres állatok farka is csaknem egy méter hosszú. A párzási időszak kivételével magányosan élnek, akár száz négyzetkilométeres területet is bebarangolnak egy nap. Áldozatukat lopakodva közelítik meg és hatalmas ugrással vetődnek zsákmányukra. Főleg vadjuhra, -kecskére, szarvasra, nyúlra és madarakra vadásznak.

Időnként a háziállatokra is rátámadnak, ezért a pásztorok csapdával, puskával és méreggel is irtják őket. Az orvvadászat is csökkenti állományukat, értékes prémjük - az ebből készült bunda ára a tízmillió forintot is meghaladhatja - mellett a hagyományos ázsiai gyógyászatban használt csontjuk miatt is elejtik őket.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Judy, a párduc

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Száz kiló szemetet találtak egy bálnában
Elképesztő, hogy mi volt benne
PÉNZTÁRCA
Varga Mihály megvillantotta az eurót
2020 körül akár eurónk is lehet
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Hatalmas hajóroncs épül Prágában
Lakások is lesznek benne
RECIKLI
Grabowski falra mászott a nyolckerben
Újabb tűzfal lett színes

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--