Idén is színes lesz a mezőny!

Vár a Nagy-Szín-Pad!

[superadmin] publikálva: 2015-04-10 10:58:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Idén májusban újra startol a Nagy-Szín-Pad!, a verseny, amely a tehetséges zenekaroknak hivatott utat mutatni a legnagyobb színpadok felé. Az idei kilenc elődöntős között köszönthetjük a Babel, a The Biebers, a Headbengs, a Honeybeast, a Kelemen Kabátban, a Margaret Island, a Middlemist Red, az Ocho Macho és a Soerii & Poolek zenekarokat. A verseny kapcsán Dolezsai Gergelyt, az OTP Bank marketingkommunikációs főosztályvezetőjét kérdeztük.

h i r d e t é s ^



Milyen tapasztalatokkal indultok neki az idei Nagy-Szín-Pad!-nak?

Azt látjuk, hogy az emberek tavaly óta folyamatosan csatlakoznak a Nagy-Szín-Pad!-on helytálló zenekarok rajongói táborához, és egyre többen ismerik azokat a bandákat is, akikről egy évvel ezelőtt még talán nem is hallottak. Ezek a zenekarok, lehet, hogy az igazi nagy fesztiválokra csak 5-10 év múlva juthattak volna el, de ezzel a programmal néhány lépcsőfokot kikerülve, jóval hamarabb lehetőségük nyílik. Mindemellett az együttesek stílusbeli sokfélesége kifejezetten jót tesz annak, hogy sok emberhez szólhasson a rendezvényünk, ezért idén is a tavalyihoz hasonló, színes felhozatalra számíthatunk – lesznek rockosabb, punkosabb, vagy éppen rapesebb hangvételű produkciók is.

Hogyan segíti az OTP Junior a legjobbakat?

Az elsődleges célunk, hogy ezeket a tehetséges zenekarokat ne csupán a verseny ideje alatt érje rivaldafény, de hónapok, évek múltán is emlékezzenek rájuk és ismerjék a dalaikat. Ennek érdekében a Nagy-Szín-Pad! győztesét egy videoklip forgatással is segítjük.

Mennyire követitek nyomon a nyertesek további pályáját?

A tavalyi győztes, a Mary Popkids például már a verseny előtt is felhívta magára a figyelmünket – nagyon szimpatikus volt a hozzáállásuk, nagyon tudatosan és profin dolgoztak mindvégig. A verseny után, többek között, egy reklámfilmünkben is felhasználtuk a dalaikat. Ez azért is lényeges, mert magyar pénzintézetként nagyon fontosnak tartjuk, hogy a reklámfilmjeink alapját, hátterét is magyar zenekarok, énekesek dalai képezzék. Később a Mary Popkids az OTP által is támogatott Dumapárbaj című filmben adta a fő zenei vonalat, de az O.K. Központ képzésén is tartottak előadást a diákoknak a pénzügyi tudatosság fontosságáról. A tréning során bemutatták, hogyan vezetik a zenekar kiadásait és bevételeit egy excel táblában és így, hogyan tudják nyomon követni, mennyit tudnak elkülöníteni próbaterembérlésre, felszerelésre vagy bármilyen egyéb kiadásra. A gyerekeket lenyűgözte, hogy még a művészek is ilyen precízen vezetik a pénzügyeiket. A zenekar példája remek útmutató lehet bárki számára, hiszen megmutatja: a tudatos pénzügyi tervezés, mennyire megkönnyíti egy vállalkozás előrébbvitelét.

Az OTP Junior programmal legszorosabban együttműködő zenekar továbbra is a Punnany Massif?

Igen, bár ők nem Nagy-Szín-Pad!-os versenyzők – a Punnany Massif a tavalyi rendezvény sztárfellépője volt. Már harmadik éve tart az együttműködésünk, ami nem véletlen, hiszen ők a pop paletta egyik legmeghatározóbb színfoltja, így már tavaly is teltházas bulit csináltak a Nagy-Szín-Pad!-on. Nagyon tetszik, hogy gyakran rukkolnak elő új klipekkel, amelyek között olyan is van, ami a közös munka gyümölcse – mint például az Veszprémi Utcazene Fesztivál kapcsán készült Hétköznapi Hősök.

Hogyan lehet majd szavazni a kedvenc bandáinkra idén?

A tavalyi verseny megőrzött jó gyakorlata a Facebook szavazás, hiszen itt mindenki jelen van, aki érdeklődhet a jelölt zenekarok iránt. Ez a platform közel hozza az embereket a rendezvényhez, és nem mellesleg ingyenesen használható. Azért is kifejezetten jó választás ez a felület, mert itt az emberek bepillanthatnak a produkciók videóiba, ráadásul nem is csupán egy, de akár több csapatra is leadhatják voksukat. Ha egy csokornyi kedvencük van, akár mindegyikőjüket támogathatják egy-egy szavazattal. A Facebook-os szavazás mellett, SMS-ben is várjuk a voksokat, ezek összeadódva képzik majd a végeredményt. Az Instagramon május 10-től szimpátiaszavazás indul, mely egészen a verseny végéig tart, a legtöbb szavazatot kapott zenekar pedig különdíjban részesül.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Hiénák a színpadon

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Ez a bolt semmi hulladékot nem termel
Környezettudatos élelmiszerbolt nyílt Franciaországban
PÉNZTÁRCA
A Mary Popkids a pénzügyekben is jó
Lassan vége a nyári fesztiválszezonnak
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Ilyen az eredeti Red Bull
Nem koppintás, thaiföldi találmány
RECIKLI
A Nike 115 milliója
A sportszergyártó, mint környezetvédő fényezi magát

Itt jártunk: Pattaya

TOP
PIKÁNS

1. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

2. Rendőrök a budapesti robbanás áldozatai

Megváltozik a főváros közlekedése a lezárások miatt

3. Weisz Fanni gyönyörű volt Áder János oldalán

Az államfő beszédét jeltolmácsolásban is láthatták

4. Már tudni, kié a Dunában talált 130 ezer euró

A bécsi rendőrség szerint nem történt bűncselekmény

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Mi kell a nőnek?

Jól keresnek az elfoglalt üzletasszonyok partnerei

2. Steiner Kristóf érdekeset mondott a Pride-ról

Budapestre jön az Izraelben élő újságíró

3. Nem is voltam Trump szeretője

Ezt állítja a volt francia elnök felesége

4. Végre bocsánatot kért exétől Brad Pitt

Ezúttal Jennifer Aniston volt soron

5. Ilyen, amikor a nők üldözik a férfiakat

Szerepcserés videón mutatják meg

6. Szexszünet munkaidőben

Mindenki jól jár

7. Szexleckék panda maciknak

Videó is készült róla

8. Méhekkel elégítette ki magát Kleopátra

A rovarok adták a rezgést az ókori vibrátorban

9. Aki lefeküdt a brit miniszterelnök fiával

Churchillt is megkívánta az amerikai szépség

10. Kiforgatja vagyonából volt férjét a modell

Kevés neki évi 370 ezer font

Műsoraink
2018.01.19. 18:35 Világszám - Inforádió
Thaiföld 1.
2018.01.20. 10:05 Világszám - Inforádió
Thaiföld 2.
2018.01.21. 10:35 Világszám - Inforádió
Thaiföld 1. ism.
Közösség
Nap lánya

A legdögösebb röplabdás lány

Szófelhő / Archív
--