Idén is lesz Borok Útja Rallye

Augusztus 29-én rajtol XIX. alkalommal az izgalmas túra

[superadmin] publikálva: 2014-06-26 17:23:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Bár még távolinak tűnhet augusztus utolsó hétvégéje, már javában folynak a XIX. Magyar Borok Útja Rallye előkészületei. 2014. augusztus 29-31. között körülbelül 75 autó indul kalandos útjára Zsámbékról, a drivingcamp Hungary Közlekedésbiztonsági és Vezetéstechnikai Központ tanpályájáról, hogy egy vezetéstechnikai feladat teljesítése után felfedezzék hazánk szebbnél szebb tájait, pincészeteit, pálinkafőzdéit.

h i r d e t é s ^



Az egyes állomásokon nemcsak kóstolásra és vásárlásra van lehetőség, hanem megismerkedhetnek a helyi szokásokkal, körbejárhatják a birtokokat, pincerendszereket, beszélgethetnek hazánk kiemelkedő borászaival, pálinkakészítőivel. Az autós túra mezőnye 2,5 napja alatt kb. 12-15 pincészetet látogat meg.

A részvevők idén is sok újdonság vár! A korábbi versenyekkel szemben ez alkalommal egy nap alatt csak egy kiválasztott borvidéket járnak körbe, így első nap a Szekszárdi, második nap a Villányi Borvidék, majd harmadik nap a Balatonboglári Borvidék borászai kapnak lehetőséget a bemutatkozásra. Ezzel az újítással kevesebb időt kell az autóban tölteni és több idő marad a pincészetlátogatásra, az ismerkedésre és a játékok teljesítésére. A Rallye új versenyigazgatója, Majosházi Péter új ötletekkel és a legmodernebb technikával felszerelkezve állítja össze az útvonalat és a feladatokat, így a már rutinosnak számító versenyzők is izgalmas verseny elé nézhetnek!

A tájékozódásban egy itiner áll a versenyzők rendelkezésére, mely nem csak az állomásokhoz mutatja meg a helyes utat, hanem időellenőrző check point-okon is átvezet. Az útvonalról való letérést, az ellenőrző pontok kihagyását vagy a túl gyors haladást a versenybírók pontlevonással sújtják. A pontvesztést ügyességi játékokkal lehet ellensúlyozni; idén a hagyományőrző játékokon kívül új, izgalmas feladatok teljesítésével növelhetik esélyüket, hogy az ünnepélyes díjátadó gálán a dobogó felső fokára állhassanak. A szombati ünnepélyes díjkiosztó után már az önfeledt szórakozásé lesz a főszerep és vasárnap már versenyen kívül látogatják meg a csodálatos Balatonboglári Borvidéket és egy kellemes ebéddel zárják a túrát.

A verseny exkluzivitását bizonyítja, hogy az esemény két fővédnökének dr. Pintér Sándor belügyminisztert és dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési minisztert kérték fel.

A Regő Kft. által szervezett autós túra jótékony célokat is szolgál. Az ünnepélyes díjátadó gálán tombolasorsolást és borárverést tartanak, amelynek bevételét jótékony célra ajánlják fel.

Kalandra fel, még van pár szabad hely a rajtrácson!

A Rallye-ról és a jelentkezés módjáról bővebb információt a www.regokft.hu oldalon találhat vagy érdeklődhet a +36 1 326-0536-os telefonszámon.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Befűtött a BKV az utasoknak
Szaunát produkálnak a közlekedési vállalat legújabb buszai
PÉNZTÁRCA
Ezentúl fizetni kell a Magas-Tátráért
A természetvédelmi területeket védik így
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
RECIKLI
Dánia széllel is működik
Széllel bélelt ország

Itt jártunk: Tatár köztársaság

TOP
PIKÁNS

1. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

2. Rendőrök a budapesti robbanás áldozatai

Megváltozik a főváros közlekedése a lezárások miatt

3. Weisz Fanni gyönyörű volt Áder János oldalán

Az államfő beszédét jeltolmácsolásban is láthatták

4. Már tudni, kié a Dunában talált 130 ezer euró

A bécsi rendőrség szerint nem történt bűncselekmény

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Mi kell a nőnek?

Jól keresnek az elfoglalt üzletasszonyok partnerei

2. Steiner Kristóf érdekeset mondott a Pride-ról

Budapestre jön az Izraelben élő újságíró

3. Nem is voltam Trump szeretője

Ezt állítja a volt francia elnök felesége

4. Végre bocsánatot kért exétől Brad Pitt

Ezúttal Jennifer Aniston volt soron

5. Ilyen, amikor a nők üldözik a férfiakat

Szerepcserés videón mutatják meg

6. Szexszünet munkaidőben

Mindenki jól jár

7. Szexleckék panda maciknak

Videó is készült róla

8. Méhekkel elégítette ki magát Kleopátra

A rovarok adták a rezgést az ókori vibrátorban

9. Aki lefeküdt a brit miniszterelnök fiával

Churchillt is megkívánta az amerikai szépség

10. Kiforgatja vagyonából volt férjét a modell

Kevés neki évi 370 ezer font

Műsoraink
2018.04.20. 18:35 Világszám - Inforádió
Tatár köztársaság 1.
2018.04.21. 10:05 Világszám - Inforádió
Tatár köztársaság 2.
2018.04.22. 10:35 Világszám - Inforádió
Tatár köztársaság 1. ism.
Közösség
Nap lánya

Brummog a felvidéki színésznő otthonában

Szófelhő / Archív
--