Jövő héten indul a Magyar Borok Útja Rallye
Az idei lesz a legszórakoztatóbb futam
[superadmin] publikálva: 2013-08-22 14:31:00 | Nyomtatás
A Közlekedési Múzeum elől rajtol a XVIII. Magyar Borok Útja Rallye mezőnye. A hazai flúgos futam természetesen most sem az alkohol mámortól lesz flúgos. Az autózás és a borok szerelmesei Etyektől a boglári és badacsonyi borok hazáján át jutnak el Győrbe.
A mai sajtótájékoztatón Regőci Attila főszervező elmondta, nem kis munka volt megszervezni az idei túrát. Hogy, ez végül is sikerült, azt mi sem bizonyítja jobban, mint a két fővédnök, Dr. Pintér Sándor és Dr. Fazekas Sándor miniszterek személye. Az indulók között most is számos közéleti és médiaszemélyiséget találunk. Az augusztus 30-i rajtnál több, mint 50 páros vág neki a 750 km hosszú túrának, ahol a legjobb borok és hazai pálinkák jelentik majd a megállókat.
A futamon idén sem lehet összekeverni a maligánfokot a km/órával. A versenyzőknek be kell tartani az összes közlekedési szabályt. Aki vezet az nem iszik, és viszont, ez alapszabály, mondta Ferjáncz Attila sportigazgató. A verseny háziasszonya idén Vabják Dóra lesz, akit szintén megismerhettek a résztvevők.
A jó hangulatról a játékos programok, a szép helyszínek és a pompás italok gondoskodnak. Sokan régi ismerősként köszöntötték egymást, hiszen évek óta rajthoz állnak a Borok Útja Rallye-n. Idén sem maradhat el a jótékonysági árverés a befutó után, melynek bevételét az Afrikai-Magyar Egyesület és a Gyermekrák alapítvány kapja.
A tájékoztató végén minden páros megkapta az indulási rajtszámát, úgyhogy egy hét múlva indulhat a visszafogott „száguldás”.
Az idei futam lesz talán az eddigi legszórakoztatóbb, hiszen a háron nap alatt húsz pincészet nedüivel ismerkednek meg azok, akik éppen nem a volánt forgatják.
Galéria:
A kategória további hírei:
Egy magyar recepciós mesél
Életveszélyes a túrázás
3. Emeletes ülések a repülőkön
Ez (is) lehet a jövő
Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el
5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap
Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó
Két év tombolás után csak a férj
7. Nádas Tamás barátom emlékére
Lezuhant a műrepülő világbajnok
8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat
A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye
9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket
Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat
Szex kölcsönbe
1. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian
Hiányzó gyémántok
2. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt
Készen állsz?
3. 5 tuti tipp a boldogabb élethez
Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől
4. Ez a legizgalmasabb csillagjegy
Elmondjuk, miért!
5. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi
Köztük vagy?
6. Jolie keményen megvádolta Pittet
„Történt családon belüli erőszak…”
7. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!
Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?
8. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár
Nem akárhol buktak le
9. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után
A királyi családban sem fenékig tejfel az élet
10. El sem akarjuk hinni, hogy válna Varga Judit
Egy bulvárlap círt cikket, a házaspár reagált
Roxy ügynök