Halászlé és borkóstoló a dunaparti álomvilágban
[V.J.] publikálva: 2016-10-08 09:49:00 | Nyomtatás
Fotó: Bocskay Zsolt
Borkóstolós vacsorán vettek részt péntek este a Duna partján, Szigetbecsén a Magyarországgal ismerkedő szlovák újságírók. Aki már járt a helyszínen, a fővárostól mindössze 50 kilométerre álló Parti(y) házaknál, azt mondja, hogy ez egy álomvilág: a környezetbarát épületek a nyugalomra vágyó és a természet szépségét kedvelő baráti társaságok, családok, kirándulók számára készültek.
A Parti(y) házak igazi gyerekparadicsom is: a hatalmas, zárható kertben modern játszótér, focipálya, és hatalmas, füves terület várja a kicsikat. Ha jó az idő, a Duna gátján átsétálva pár perc alatt elérhető a szabadstrand. A Parti(y) házak egybként december végéig nyitva vannak, hiszen a korszerű épületek jól fűthetők, a táj pedig télen is gyönyörű.
Persze, arra fel kell készülni, hogy itt mást kap az ember, mint egy szállodában. Nincs étterem a kerítésen belül, viszont minden házban van konyha. De ha valaki a főzés helyett is pihenni szeretne, az rendelhet a közeli étteremből, vagy éppen a ráckevei Duna Relax és Event Hotelből. Azért éppen innen, mert a vendégháznak és a szállodának ugyanaz a tulajdonosa.
A dunai halászlé és grillezet húsok között jutott idő arra is, hogy a szlovák újságírók megkóstoljanak egy-egy helyi borkülönlegességet. A környék híressége, Gálné Dignisz Éva 2013-ban az év borásza volt, és Szigetcsép, Szigetszentmárton, valamint Szigetújfalu határolja a szőlőit, ott van a pincészete is. A helybéliek joggal büszkék az itt készült fehérre, a rozéra és a vörösre is, hiszen például Cannes-ben négy egymást követ évben kapott aranyérmet a Gál Pinot Noir Rosé.
A pozsonyi újságírók háromnapos magyarországi tanulmányútja szombatig tart.
Galéria:
A kategória további hírei:
Egy magyar recepciós mesél
Életveszélyes a túrázás
3. Emeletes ülések a repülőkön
Ez (is) lehet a jövő
Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el
5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap
Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó
Két év tombolás után csak a férj
7. Nádas Tamás barátom emlékére
Lezuhant a műrepülő világbajnok
8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat
A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye
9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket
Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat
Szex kölcsönbe
1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban
Sztárjainkat is utolérte a szerelem
2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian
Hiányzó gyémántok
3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt
Készen állsz?
4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez
Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől
5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy
Elmondjuk, miért!
6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi
Köztük vagy?
7. Jolie keményen megvádolta Pittet
„Történt családon belüli erőszak…”
8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!
Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?
9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár
Nem akárhol buktak le
10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után
A királyi családban sem fenékig tejfel az élet
Szépség és kitartás