CD-t kapott ajándékba az első budapesti baba

Milán Dániel éjfél után 16 perccel született

[szorenyi.p] publikálva: 2014-01-01 23:13:00 | Nyomtatásprint

hírkép

MTI Fotó: Kovács Attila

2014 első fővárosi újszülöttje 0:16 perckor született a Magyar Honvédség Egészségügyi Központban.


A kisfiú a Milán Dániel nevet kapta. 2950 grammal és 53 centiméterrel természetes úton jött világra a család első gyermekeként. A szülésen az édesapa is jelen volt. A kisfiú és édesanyja is jól vannak.

Az év első fővárosi újszülöttjét köszöntötte a Magyar Állami Operaház nevében Ókovács Szilveszter főigazgató, aki A Magyar Honvédség Egészségügyi Központban szerdán adta át az Útravaló című CD-t.

"2013-ra a legszebb operák, balettzenék részleteiből válogattunk. Úgy gondoltam, hogy 2014-re a 160 éve alapított Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarának felvételeiből nyújtunk át egy csokrot. Az együttesben a dalszínház muzsikusai játszanak, a darabok vékonyabb-vastagabb szállal kötődnek az opera műfajához is" - mondta el Ókovács Szilveszter.

2014-ben az első vidéki baba 0:15 órakor jött a világra a siófoki kórházban.  A Klarissza Cintia nevű kislány 2610 grammal és 49 centiméterrel természetes úton született.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Rendkívüli kánikula Spanyolországban
Gondokat okoz a hőhullám
PÉNZTÁRCA
Multikulturális pénzügyi edukáció Bukarestben
O.K. Központ már románia fővárosában is
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
RECIKLI
A rák sok fajtáját gyógyíthatja
Az immunrendszer frissen felfedezett eleme

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.05.10. 18:35 Világszám - Inforádió
Svájc
2024.05.11. 10:05 Világszám - Inforádió
Liechtenstein
2024.05.12. 10:35 Világszám - Inforádió
Svájc ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--