Betelnek a fürdők karácsonyra

Telt házra számítanak az üzemeltetők

[szorenyi.p] publikálva: 2014-12-20 07:54:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Az ünnepi időszakra megtelnek a fedett, téli kapacitással rendelkező magyarországi fürdők a Magyar Fürdőszövetség előrejelzése szerint. Juhász Szabolcs, a Magyar Fürdőszövetség főtitkáraelmondta: a kéthetes téli szünetben elsősorban a kiemelt, országos jelentőségű helyeken lesz kimagasló forgalom, ami akár 1 százalékponttal is hozzájárulhat az éves teljesítmény emelkedéséhez.


2014-ben a magyarországi fürdők változatos és szeszélyes éven vannak túl: az év első öt hónapja jól volt, kedvező volt az időjárás, nőtt a forgalom. Nyáron a frekventált turisztikai célpontok közelében található fürdőkben nőtt a forgalom, míg a fedett kapacitással nem rendelkező, helyi jelentőségű fürdők forgalma a rossz idő miatt 5-8 százalékkal csökkent.

A fürdők idén átlagosan 2-3 százalék közötti nettó árbevétel-növekedést érhetnek el, ezen belül az országos és nemzetközi jelentőségű fürdőhelyeken a növekedés elérheti a 4-6 százalékot, viszont 5 százalékos csökkenés lehet a helyi és regionális fürdőkben. A nyugati országrész fürdőinek teljesítménye azért erősebb, mivel itt Ausztriából, Csehországból, és Szlovákiából érkező vendégek vannak többségben. Az alföldi, és az észak-magyarországi régióban pedig a szlovák, a román, és szerb piac biztosít megfelelő bázist az egész éves forgalomhoz.

A fürdőszövetség főtitkára elmondta: az eddigi adataik szerint a látogatók száma idén stagnál a magyarországi fürdőkben, ezen belül 1-2 százalékos növekedés lehet az országos jelentőségű fürdőhelyeken, míg akár 10 százalékkal kevesebb vendég fordult meg a helyi és regionális fürdőkben. Mindez a nyári kedvezőtlen időjárás miatt alakult így, mivel a fürdők bevételének és látogatóforgalmának kétharmada a nyári időszakból származik - mutatott rá.

A fürdőkben dinamikusan nőtt a SZÉP-kártya forgalom 2014-ben. A fürdőszövetség adatai szerint 15 százalékkal nőtt a kártya felhasználása az előző évhez képest, nyáron egymilliárd forintos, míg egész évben 3 milliárd forintos forgalmat értek el. Jövőre további 5-8 százalékkal emelkedhet a SZÉP-kártya felhasználása, mivel megmaradt a kedvezményes adózási sávban, és ez a háttérszolgáltatóknál is többletbevételt generál majd.

Juhász Szabolcs arról is beszélt, hogy a szövetség tagjai a Magyar Turizmus (MT) Zrt. 2015-ös marketingtervének elkészülését várják, amelyet az előző években decemberben megismerhettek és ehhez illeszthették saját éves marketingtervüket. Fontos feladat lesz 2015-ben a fürdők üzemeltetését szabályozó 1996-os rendelet megújítása, az elavult szabályozás frissítésében a szövetség aktívan részt vett. A gyógyászati kezelések szabályozásában 3 éve nem történt változás, a fürdők nyomott áron biztosítják a gyógyszolgáltatásukat.

A Magyar Fürdőszövetség 2015 első negyedévében egyeztet majd az Országos Egészségbiztosítási Pénztárral (OEP) a térítési díjak minimális kompenzálásáról - ismertette a főtitkár.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Szeméthegyek úsznak a Tiszán
Az ár átsodorja a határokon
PÉNZTÁRCA
Drónok pásztázhatják a nagyvárosokat
Egy feltörekvő kínai cék bemutatója
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
RECIKLI
Több baktérium van rajta, mint a vécédeszkán
Minden nap a szánkhoz emeljük mégis

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.05. 18:35 Világszám - Inforádió
New York 1.
2024.05.06. 10:05 Világszám - Inforádió
New York 2.
2024.05.07. 10:35 Világszám - Inforádió
New York 1. ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--