[szorenyi.p] publikálva: 2010-07-15 00:00:00 | Nyomtatás
71 euró, ennyibe kerül egy kétágyas szoba az 1 hónapja megnyílt Hotel Zarában. A szálloda érdekessége, hogy Budapest belvárosában, egy szinte teljesen elpusztult fürdőt alakítottak át.
Az eredeti épület egyébként 2005-re szinte teljesen elpusztult. 2004 nyarán a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elrendelte az egykori pesti zsidó gettó területén lévő veszélyeztetett épületek, így a Hungária fürdő ideiglenes védettségét, 2005. február 7-én pedig műemlékké nyilvánították az épület megmaradt részét. Mivel a fürdő belsejéből sem maradt semmi, mindent az alapoktól kellett kezdeni.
A szálloda helyén 1897-ben hozták létre a közfürdőt.
A szálloda honlapján számos programmal csalogatja a vendégeket. Van budapesti romantikus, de kaland dús, háromnapos csomag is. Ha csak simán akarunk egy kétágyas szobát foglalni, akkor az 71 euróba, kb. 20000 forintba kerül, ami méltányos egy 4 csillagos dizájnhotelben. A komplexum mindennel rendelkezik, ami a múltra emlékeztet. A ház, mint az 1800-as évek harmadik legjelentősebb közfürdőjeként számon tartott Hungária jogos örökösének további különlegessége, hogy a wellness részlegét nem a földszinten, vagy éppen a szint alatt építette ki, hanem a szálloda legfelső emeletén. A 150 négyzetméteres Boutique Spa külső és belső medencével, pezsgőfürdővel, valamint finn és infraszaunával várja a vendégeket.
A csomagok közül a Világszám a kulturálisat választaná. 280 euróért (80000 Ft), ketten 3 éjszakát tölthetnek el. Több múzeumi belépő, éjszakai hajókázás és egyéb kisebb szolgáltatások tartoznak ide.
Galéria:
A kategória további hírei:
Egy magyar recepciós mesél
Életveszélyes a túrázás
3. Emeletes ülések a repülőkön
Ez (is) lehet a jövő
Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el
5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap
Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó
Két év tombolás után csak a férj
7. Nádas Tamás barátom emlékére
Lezuhant a műrepülő világbajnok
8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat
A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye
9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket
Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat
Szex kölcsönbe
1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban
Sztárjainkat is utolérte a szerelem
2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian
Hiányzó gyémántok
3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt
Készen állsz?
4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez
Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől
5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy
Elmondjuk, miért!
6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi
Köztük vagy?
7. Jolie keményen megvádolta Pittet
„Történt családon belüli erőszak…”
8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!
Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?
9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár
Nem akárhol buktak le
10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után
A királyi családban sem fenékig tejfel az élet
Szépség és kitartás