A Világszám munkatársai a világ minden pontján

Tudósítások Moszkvából, Lengyelországból, Kínából és Szlovákiából

[superadmin] publikálva: 2010-10-15 00:00:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Ismét különleges helyszíneken kalandoznak a Világszám tudósítói. Ézsiás József Csehország és a lengyel Szilézia határán fekvő megosztott városból, a  különleges hangulatú Cieszynből küldi érdekes tudósítását.


Az Osztrák-Magyar monarchia részeként egészen az első világháborúig zavartalanul éltek itt németek, csehek, lengyelek, zsidók, és egy kisebb számú magyar közösség is. Cieszyn elnevezése lengyel eredetű, a "cieszym się" – "boldog vagyok" jelentésből keletkezett a melyet úgy is lehetne fordítani, hogy "boldogság". A Sziléziai-Beszkidek legjelentősebb településének számító Cieszyn,  az Olza folyó két partján fekszik.



Október 15-én, pénteken 18:30-kor Világszám az Inforádióban



Az ötvenezres település bal parti városrészei Cesky Tesin néven Csehországhoz tartoznak, a jobb part pedig Lengyelországhoz. Az Olza mellett két patak is átszeli, az itt élőket arra bátorítva, hogy városukat lengyel Velencének nevezzék. Szörényi Péter pedig Moszkvában ismerkedik a korai orosz téllel.

Az 1061 négyzetkilométeres fővárosnak 114 kerülete és 14 határkerülete van. Megtudhatjuk, hogy az orosz fővárosban a  kis üzletekben és a piacokon mindennek egységes az ára, például 40 rubelbe kerül mindenhol a dinnye.

A szupermarketek árpolitikájába nem tudnak beleszólni, és ez nagyon jó a vásárlóknak, mert ezekben az üzletekben 10 rubel a dinnye ára. Megtudhatjuk azt is, hogy Moszkva parkolási rendszere is nagyon egyedi, hiszen az intézmények, szállodák előtt nem kell a parkolásért fizetni. Máshol az úgynevezett fiúk szedik be a parkolási díjat, ennek fejében vigyáznak az autóra, ellenkező esetben a kocsi nincs biztonságban. Mindent a világról a Világszámban, ahogy még nem ismertük.

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Repceolajjal Bresztből Grenoble-ba
Csak biodízel hajtja az Flixbus új járatait
PÉNZTÁRCA
26-nak annyi pénze van, mint a fél világnak
És az olló egyre csak nyílik
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Látott már ötkilós fenyőtobozt? Megmutatjuk!
Kilátó százéves fák alatt - a Folly Arborétum
RECIKLI
Minél halkabb, annál hosszabban fertőz
A suttogás durván terjesztheti a koronavírust

Itt jártunk: Svájc

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2025.12.26. 18:35 Világszám - Inforádió
Karácsony a világban I.
2025.12.27. 10:05 Világszám - Inforádió
Karácsony a világban II.
2025.12.28. 10:35 Világszám - Inforádió
Karácsony a világban I. ism.
Közösség
Nap lánya

Szépség és kitartás

Szófelhő / Archív
--