A veszteség ellenére fizet osztalékot az OTP

A rendkívüli tételek okozták a veszteséget 2014-ben

[V.J.] publikálva: 2015-04-17 11:57:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A tavalyi évet közel 43 milliárd forintos veszteséggel zárta a legnagyobb hazai lakossági pénzintézet, de az eredménytartalék terhére így is 145 forintos részvényenkénti osztalék fizetése mellett döntött a közgyűlés. A jelentés megállapította, hogy az OTP Csoport likviditási helyzete továbbra is stabil és biztonságos.


Csányi Sándor elnök-vezérigazgató, az igazgatóság éves beszámolóját ismertetve ironikusan történelminek nevezte az idei közgyűlést, hiszen az OTP csoport története során először veszteséges évet zárt 2014-ben. Persze azt is hozzátette, hogy ha rendkívüli tételek nem lettek volna, akkor a nyereség elérte volna a 118 milliárd forintot.

A rendkívüli tételek között említette a kedvezőtlen nemzetközi helyzetet – kiemelve az orosz gazdaság nehézségeit, az ukrán-orosz háborút valamint a hazai tényezők közül a devizahitelek konszolidálását, a bankadót. Ennek ellenére a bank tőkeereje továbbra is rendkívül magas, amit az is mutat, hogy más bankokkal ellentétben nem kellett tőkét emelni a veszteségek finanszírozására. Megjegyezte, azt is Csányi Sándor, hogy a veszteséggel természetesen foglalkozni kell.

A teljes bevételi marzs továbbra is kiemelkedően magas. Az eredményességet az is jelzi, hogy az OTP 2015-ben elnyerte Magyarország legjobb bankja elismerést. Csányi Sándor azt is elmondta, hogy a mérlegfőösszeg jelentősen emelkedett a kockázati költségráta pedig csökkent tavaly. A bank üzleti aktivitása fokozódott, amit jelez, hogy vállalati hitelek 4,2%-al, a mikro hitelezés 10%-al, az agrárvállalkozási hitelezés pedig 32%-al növekedett. Ez utóbbit az elnök-vezérigazgató kiemelten fontosnak nevezte.

Az aktivitás fokozását jelzi, hogy új termékek is bevezetésre kerültek. Ilyen például a kisvállalkozások hitelhez jutását segítő OTP Business 250 Program. Ugyanakkor az is jellemző, hogy a lakossági ügyfelek egyre nagyobb számban hozzák megtakarításaikat és befektetéseiket az OTP-hez. Az alacsony betétkamatok miatt jelentősen emelkedett az alapkezelők jelentősége.

Az idei közgyűlésen jelentős hangsúlyt kapott a bank biztonságos működésének biztosítása. Ennek biztosítéka a folyamatos ellenőrzési tevékenység és az átlátható üzleti működés. A jogos ügyfélpanaszok száma 1% körül alakul az OTP esetében. Ugyanakkor nagyon fontos a bank társadalmi felelősségvállalása is. A csoport 1,2 milliárd forinttal támogat 4 kiemelkedő társadalmi célt. Külön kiemelték a pénzügyi tudatosság javítását szolgáló, középiskolások képzését segítő OTP Fáy András Alapítvány O.K. központjában végzett edukációs tevékenységet.

A közgyűlés döntött az osztalék mértékéről is. A bank részvényenkénti 145 Ft-os osztalékot fizet ki az eredménytartalék terhére. Ez összesen 40 milliárd forintot jelent.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Japán újból üldözi őket
Újraindítják a bálnavadászatot
PÉNZTÁRCA
200 millióért dubajoznának a magyar kajakosok
Nagyberuházásról álmodik a Magyar Kajak-Kenu Szövetség
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
RECIKLI
Minél halkabb, annál hosszabban fertőz
A suttogás durván terjesztheti a koronavírust

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.19. 18:35 Világszám - Inforádió
Uganda
2024.04.20 10:05 Világszám - Inforádió
Afrika Svájca
2024.04.21. 10:35 Világszám - Inforádió
Uganda ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--