Az azték birodalom pacifikálása (1521) után két évvel törtek be a spanyolok Guatemalába. Ezen a területen élt a maja indiánok többsége és a közép-amerikai népirtás, európaiak által behurcolt ragályok ellenére még most, 2024-ben is ebben az országban él számarányaiban a legtöbb maja.

Antigua 1543-tól volt a közép-amerikai spanyol gyarmatok fővárosa, Mexikó északi határaitól (sőt Kaliforniáig elért a befolyása) Dél-Amerika északi partjáig felügyelte az óriási területet. A városon napjainkban is látszik az egykori gazdagság, pompa, a pezsgés. Az építkezések szünet nélkül tartottak, felrajzolták az utcahálózatot, épültek a földszintes házak, kormányzati épületek, emeletes paloták, templomok, kolostorok, patiók, piacok, udvarházak.

És jöttek, tódultak papok, szerzetesek, katonák, kereskedők, szerencselovagok, konkvisztádorok, hivatalnokok, telepesek, mesteremberek, és a szíve mélyén mindenki aranyat, ezüstöt akart, amelyekből sohasem volt elég. De az egész spanyol gyarmatbirodalom virágzott, az alkirályok, kormányzók tették a dolgukat, az arany- és ezüstszállító gályák pedig méltóságteljesen szelték az Atlanti-óceán hullámait kelet felé, Spanyolország felé. Csak az óriási vámot szedő angol kalózokkal kellett vigyázni, bár a spanyolok sem voltak szívbajosak, a kezük ügyébe került kalózokat öt percen belül felkötötték.

1773. július 29-én elkezdett remegni a föld. A három közeli, majd négyezer méter magas vulkán, az Acatenango, az Agua és a Fuego működésbe lépett, a házak összedőltek, a falak leomlottak, az utcákon menekülő emberek, megvadult lovak taposták egymást, a városban tűzvész tombolt, az eget sötétség borította el. Mire másnap, keletről a Kordillerák csúcsai felé emelkedett a Nap, már mindennek vége volt.

Ha a manapság az utazó megérkezik Antiguába, rögtön láthatja, mi is történt itt. A várost nagyon szépen újjáépítették, de a sorscsapás mementóit is meghagyták.

Az új fővárost a 45 kilométerrel arrébb építették fel, ez lett a mai Guatemala City. Persze, ne gondolja senki, hogy a 18. század óta nem rengett a föld. 1918-ban ismét futni kellett a lakosoknak, még ha nagyságrenddel kisebb is volt a kár, mint 1773-ban. Az utolsó földrengés 1976-ban volt, de az sem hagyott maga után olyan nyomokat, mint amelyek az alábbi fotókon láthatóak.

Akkor most előre a 21. századba. Amikor az utazó megérkezik, az első gondolata az, hogy de kellemes kis városka ez. Macskaköves utcácskák, közép-amerikai stílusú fiákerek, színes házak, nyugodt emberek. Antigua házainak fala jellemzően vastag, kis ablakokkal, amely a szubtrópusi éghajlat hősége és nem mellékesen, a támadások ellen is védett, véd. A spanyol gyarmati építészetben a reneszánsz és a barokk stílusjegyei uralkodnak, ezért vannak az íves kapuk, ablakok, a díszes oszlopok, a belső kertek, amelyeknek rendkívül fontos szerepe volt a társadalmi életben.

A város újjáépítése során igen racionálisan jártak el, a mérnökök százötven évvel később, New York létrehozása során is hasonló szisztémát követtek. Például, Manhattanben nagyon praktikusan, négyzethálós rendszerben alakították ki az utcákat. Észak-déli irányba futnak a számozott sugárutak (Avenue), nyugat-keleti irányban pedig a számozott utcák (Street). A spanyol mérnökök mindezt megelőzve, szintén a négyzethálós rendszert alkalmazták. Itt is vannak a sugárutak (Avenida), amelyekre merőlegesek az utcák (Calle), így roppant könnyű a tájékozódás.

A közintézetek esetében is ez az ésszerűség dominált. Jó példa erre a Kapitánysági Palota árkádsora, ívek, oszlopok, semmi felesleges, oda nem való dolog.

A központ a Parque Central, árnyas, szökőkutas, virágos park. Nagyon szép a Szirén-szökőkút és a tér keleti részét lezáró Catedral de Santiago előtt mindig fiákerek állomásoznak. Az árusok mellett egy lovas kocsi is álldogál a téren lévő Catedral de Santiago előtt. A katedrálisban nyugszik Bernal Diaz del Castillo, aki végül is konkvisztádor volt, meg persze azért író, aki megörökítette Új-Spanyolország meghódításának történetét. Nyilván, tudta is hogy miről beszél, már az azték birodalom meghódításában is részt vett katonaként, és 1527-ben is ott volt, amikor Hernando Cortez alvezére, Pedro de Alvarado meg Guatemalát kényszerítette rabigába.

A Parque Centralban az egyik legjobb dolog, hogy mindenhol maja asszonyok és gyerekek nyüzsögnek, akik az égvilágon mindent árulnak, ruhákat, bizsukat, színes szőtteseket. A szikrázó napsütés, az éles fények pedig csak felerősítik Latin-Amerika egyik legnagyobb varázsát, a lélegzetelállító színeket.

Az Iglesia de La Merced is a legszebben kifestett és ráadásul azon templomok közé tartozik, amelyeket teljesen újjáépítettek.

Antigua utcaképéhez hozzátartoznak a csirkét, palacsintát sütő maja asszonyok, lányok. Egyébként szerte Közép-Amerikában, Guatemalában készítik el legjobban a csirkét, akár húslevesként, akár sütve, grillezve. A limonádéba nem sajnálják a citromot, és a palacsinta is egészen kitűnő.

A macskaköves utcácskákon napokon keresztül lehet gondtalanul kóborolni, látnivaló jócskán akad a tizenötezer lelkes városkában, természetesen nem számítom a turistákat, Antigua híres spanyol nyelviskoláiban is rendszeresen több százan tanulnak, vagyis többnyire negyvenezer ember tartózkodik itt egy időben. Antigua közbiztonsága alapvetőnek jónak mondható, amely Latin-Amerikában nem egy elhanyagolható előny. Az emberek pedig kifejezetten kedvesek és az utcán mindig szembejön valami érdekes. És mindkét állítás Antigua esetében különösen igaz.