Vannak még fehér foltok a légi térképen

Rekord számú résztvevő a Routes Europe-on

[V.J.] publikálva: 2013-05-13 15:21:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Rekord számú résztvevő érkezett a Budapesten ma kezdődött  8. Routes Europe konferenciára. A legnagyobb légiközlekedési szakmai eseményre, melynek házigazdája a Budapest Airport, több mint 115 légitársaság képviselője érkezett Európából, illetve a világ minden tájáról.


„A Budapest Airport számára nagy öröm és megtiszteltetés, hogy a Routes Europe konferencia résztvevőit ebben a csodálatos városban köszöntheti,” – mondta Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója. Tavaly 8,5 millió utas fordult meg a budapesti repülőtéren, melynek 51 %-a fapados, 40 %-a hagyományos légitársaságot vett igénybe. A vezérigazgató kiemelte, hogy a Malév csődje ellenére is csak 5%-os volt a forgalomcsökkenés.

Kam Jandu, a Budapest Airport légikoözlekedési igazgatója szerint még mindig jelentős fehér foltok vannak Európa légiforgalmi térképén. Éppen ezért reméli, hogy sikerül légitársaságokat megnyerni a hosszú távú járatok budapesti indításához. Megemlítette a New York, Bangkok, Tokio és Pekingi útvonalakat, de Európán belül is sok még a lehetőség. Hogy idecsábítsák a légitársaságokat, a Budapest Airport új ösztönző elemeket is ajánl, akár kisebb légitársaságok számára is, mely vonzóvá teszi a budapesti repülőteret.

„Az a tény, hogy magas rangú küldöttekről van szó, azt mutatja, hogy a Routes Europe a régió vezető járatfejlesztési eseménye, ami évekre előre meghatározza a kontinens légiközlekedésének jövőjét,” – nyilatkozta David Stroud, a Routes alelnöke. „Évről évre egyre többen vesznek részt a Routes Europe konferencián, de a növekedés üteme még a mi elvárásainkat is meghaladta,”

„Sokrétű tevékenységet folytatunk annak érdekében, hogy a folyamatosan változó igényeknek meg tudjunk felelni és a célpiacokon keressük az új lehetőségeket.” – hangsúlyozta Horváth Gergely, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgató-helyettese. „Az arab, az orosz és a kínai piacon eddig is jelen voltunk, de most más keleti fejlődő országok turisztikai potenciálját is felmérjük. A Magyarországra irányuló légiforgalom ösztönzése érdekében javítani kell hazánk légi összeköttetéseit az új, feltörekvő piacokkal. A Magyar Turizmus Zrt. és a Budapest Airport Zrt. közös rendezésében a fővárosban megtartott Routes Europe konferencia páratlan lehetőség, hogy a légitársaságok és repülőterek több mint 1000 döntéshozója előtt felcsillantsuk Budapest, illetve Magyarország szépségét, és hozzájáruljunk minél több új járat megnyitásához,” –tette hozzá. A számok bíztatóak, de a növekedés dinamizmusát lehet még emelni, hiszen az idegenforgalomban közel félmillió ember dolgozik Magyarországon. A konferencia három éves munka eredménye és a rekordszámú, 1096 résztvevő. Az MT Zrt. új arculattal és brandinggel kívánja erősíteni a kommunikációt is.

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
A helyzet napról napra durvább
Olyan, mint a fogkrém
PÉNZTÁRCA
1,6 milliárdot gyűjtött járókerettel
Mindet felajánlotta a vírus ellen
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
RECIKLI
Törölték a járatát, hát hazabiciklizett
Skóciából Athénba, karantén idején

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--