Újabb földrengés volt Horvátországban

Egész Dalmáciában érezték

[Farmosi Nóra] publikálva: 2020-11-01 21:28:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Újabb, 4,9-es erősségű földrengés rázta meg Horvátországot vasárnap kora délután - közölte a helyi sajtó.


A földrengés epicentruma a közép-dalmáciai Posedarjeban volt, Zárától (Zadar) 26 kilométerre, mintegy két kilométeres mélységben. A rengést egész Dalmáciában és Bosznia-Hercegovinában is érzékelte a lakosság, károkról nem érkezett bejelentés. Szeptember 20-án ugyanebben a térségben már volt egy földmozgás, amelynek magnitúdója 4,2-es volt a Richter-skálán.

A horvát fővárost és környékét március 22-én rázta meg földrengés. A fél óra különbséggel bekövetkezett 5,6-os, majd 5,1-es erősségű földmozgásban számos épület megrongálódott és több ember megsérült. A földmozgás Zágrábban és környékén 25 ezer épületben okozott kárt. A városmagban megrongálódott a főváros jelképének számító katedrális, a horvát parlament és a kormány épülete, valamint több templom és a kulturális örökséghez tartozó építmény. Több kórházból is evakuálni kellett az embereket. Zágrábban a márciusi földrengés óra folyamatosak az utórengések.

A szakemberek mintegy kétezer utólökést jegyeztek fel, amelyek negyede volt érezhető. Hatezer épület a mai napig nem biztonságos, köztük több óvoda, általános iskola, középiskola, egyetem, kulturális és tudományos intézet.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Szörfdeszkán állva evezi át az óceánt
Újból meglep mindenkit Rakonczay Gábor
PÉNZTÁRCA
Különleges pénzügyi oktatás Nyíregyházán
Inspiratív pénzügyi edukáció egy tudatosabb generációért
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Kalandozás egy volt portugál gyarmaton
Mozambikban járt fotós kollégánk
RECIKLI
Nincs elég szemét a svédeknél
Import szemetet égetnek el az erőművek

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.05. 18:35 Világszám - Inforádió
New York 1.
2024.05.06. 10:05 Világszám - Inforádió
New York 2.
2024.05.07. 10:35 Világszám - Inforádió
New York 1. ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--