Szír embercsempészek magyar útleveles trükkje

Befejeződött a nyomozás, jöhet a bírósági szakasz

[seifert.p] publikálva: 2016-02-06 08:26:00 | Nyomtatásprint

hírkép

33 ember ellen folytatott eljárást a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodája. Embercsempészettel gyanúsították őket. Az eljárás lezárult, jöhet a bírósági szakasz.


A bűnszervezet – főként szír állampolgárok - 2013 szeptembere és decembere között, repülőn Isztambulból nyugat-európai országokba csempésztek embereket. Főleg magyar útleveleket használtak úgy, hogy azokban kicserélték a fényképket. Az útleveleket Budapesten hamisították.

A trükk az volt, hogy szegény embereket utaztattak ki Isztambulba, akik ott 1000 euróért eladták az útlevelüket. Sőt, az útért sem kellett fizetniük. Ezek után jelentkeztek a hatóságoknál, hogy eltünt vagy ellopták az útlevelüket. Így jutottak a visszautazásukat biztosító ideiglenes magánútlevélhez.

Az érvényes magyar útleveleket a bűnszervezet megbízásából magyar futárok hozták aztán Budapestre. Majd az átírt papírokat visszavitték Törökországba, ahol már a potenciális menekülteknek adták el azokat. Ők így magyar dokumentumokkal indulhattak Nyugat-Európa felé.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Tízszer több naperőművet ígért Áder János
A köztársasági elnök New Yorkban
PÉNZTÁRCA
770 millióval növelték a vagyont
Jó negyedévet zártak a Pallas Athéné Alapítványok
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Újra látogatható a Szent Sír templom
El a kezekkel a relikviáktól
RECIKLI
Idén más lesz Budapesten a karácsony
Ez várható a város legmenőbb utcáiban

Itt jártunk: Kína

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

2. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

3. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

4. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

5. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

6. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

7. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

8. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

9. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

10. El sem akarjuk hinni, hogy válna Varga Judit

Egy bulvárlap círt cikket, a házaspár reagált

Műsoraink
2023.12.01. 18:35 Világszám - Inforádió
Aruba
2023.12.02. 10:05 Világszám - Inforádió
Curacao
2023.12.03. 10:35 Világszám - Inforádió
Aruba ism.
Közösség
Nap pasija

Ki is az a Megan Ramsey?

Szófelhő / Archív
--