Embercsempészet a pozsonyi repülőtéren

Hamis vízummal jöttek az indiaiak

[j.protic] publikálva: 2015-12-30 11:50:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A pozsonyi M.R.Stefánik repülőtér

Három külföldit és egy orosz embercsempész nőt tartóztatott le a szlovák rendőrség az elmúlt napokban a pozsonyi repülőtéren.


A 49 éves orosz nő még Oroszország területén biztosított hamis vízumot három indiainak, közülük ketten örmény iratokkal rendelkeztek. Ezután Moszkvából egy menetrend szerinti járattal érkeztek meg Pozsonyba, ahol azonban a rendőrök lefülelték őket.

Denisa Baloghová, a szlovák rendőrség szóvivője a hírügynökségnek elmondta, hogy a 49 éves orosz nő az útlevél-ellenőrzéskor bemutatta minden iratát, a rendőröknek azonban feltűnt, hogy az egyikben hamisított schengeni vízum volt, másik két irat pedig hamis adatokat és hamis olasz vízumot tartalmazott.

 

A moszkvai nőt őrizetbe vették, és embercsempészet gyanújával helyezhetik vád alá, amiért héttől tíz évig terjedő börtönre is ítélhetik.

A három indiai személy menekült státusért folyamodott a hatóságoknál, ám okirat-hamisítás ügyében ellenük is eljárás indult. Ezért akár hároméves büntetést is kaphatnak.

 

 

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Másfél milliárdos pert bukott az állam
Lepkék miatt ment a 2 éves bírósági eljárás
PÉNZTÁRCA
A 2. világháború óta legmélyebb recesszió jön
Az idén 3 ezer milliárd dollárral lesz szegényebb a világ
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
RECIKLI
Bekeményít az IKEA
Nincs több egyszer használatos

Itt jártunk: Hongkong

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2025.02.07. 18:35 Világszám - Inforádió
Panama
2025.02.08. 10:05 Világszám - Inforádió
Közép-Amerika
2025.02.09. 10:35 Világszám - Inforádió
Panama ism.
Közösség
Nap lánya

Szépség és kitartás

Szófelhő / Archív
--