Sokkolóval ütötték ki a londoni késelőt

Zavartnak tűnő férfi a tettes, egy ember meghalt

[seifert.p] publikálva: 2016-08-04 08:12:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Egy ember meghalt, öten megsebesültek egy késelésben London belvárosában csütörtökre virradó éjjel, a tettest, egy vélhetően mentálisan zavart 19 éves fiatal férfit elfogták a rendőrök.


A hatóságok reggeli tájékoztatása szerint a halálos áldozat egy hatvanas éveiben járó nő, akin már nem tudtak segíteni a Russell Square-en történt késelés helyszínére érkező mentők. Az elkövető két nőt és három férfit sebesített még meg - közölte a Scotland Yard.

Az elkövetőről annyit árutak el, hogy 19 éves, és kórházba került, miután egy elektromos sokkoló segítségével ártalmatlanították.

A rendőrség szerint a késelő indítékai még nem ismertek, így a terrorista indíttatást sem zárják ki teljesen, de hangsúlyozták, hogy inkább a férfi mentális zavartsága állhat a bűncselekmény hátterében.

Mától a szokottnál is több rendőr járőrözik a brit főváros utcáin, és a hagyományoktól eltérően sokuknál fegyver is van. A rendőrség arra kér minden helybélit, hogy őrizze meg a nyugalmát, ugyanakkor legyen éber és óvatos - írja az msn.com.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Kihalóban Ausztrália jelképállata
Szól a vészharang a koalákért
PÉNZTÁRCA
Stop a lakossági hitelek törlesztésére
Kormányfői bejelentés délután
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Egy jegy mindenre a Dunakanyarban
Legalábbis ami a tömegközlekedést illeti
RECIKLI
Szilvia, a környezetmentő papírtörlő
Nem kell mindig feltalálni a csőben a lyukat

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.05.10. 18:35 Világszám - Inforádió
Svájc
2024.05.11. 10:05 Világszám - Inforádió
Liechtenstein
2024.05.12. 10:35 Világszám - Inforádió
Svájc ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--