Rékasi Károly kínosan visszatáncolt

Visszamondta a jászkapitányságot a színész

[szorenyi.p] publikálva: 2013-05-12 08:21:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Fotónk illusztráció

Visszamondta a jászkapitányságot Rékasi Károly, pedig előtte igent mondott. Ez nagyon kínos Jászberény számára, hiszen a jászok 19 évente tudnak kapitányt választani, legalábbis a hagyomány szerint. A színész elfoglaltságra hivatkozott.

h i r d e t é s ^



Az idén Jászberény állíthatta volna ki a jász települések kapitányát. A népszerű sorozatszínészre esett a választáuk, aki előbb igent, majd később nemet mondott.

"Tisztában voltunk azzal, hogy mennyire elfoglalt, ezért nem kellett volna mind a száz rendezvényünkön részt vennie, csak a kiemelt országos programokon, erről is egyeztettünk vele" – mondta el a Borsnak Magera Tibor, a Polgármesteri Hivatal főmunkatársa, aki azt is elárulta, hogy visszautasításra még nem volt példa.

Rékasi Károly is csalódott, hogy vissza kellett utasítania a kapitányságot. A színész a korábbi egyeztetések ellenére elfoglaltságaira hivatkozott. Feleségemmel, Enikővel már a ruhák méretvételén is túl voltunk, és a költségekkel is tisztában voltunk. A mai világban minden kiadás problémát okoz, de nem anyagi okok állnak a döntésem mögött – mondat végül Rékasi Károly.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
5 év múlva már késő lesz
2017 után beindul a tényleges klímaváltozás
PÉNZTÁRCA
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Költözz tengerpartra, tovább élsz!
A britek már megint felmértek valamit
RECIKLI
Gurul a pillepalack is
Zöldautó a Fordtól

Itt jártunk: Izrael

TOP
PIKÁNS

1. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

2. Rendőrök a budapesti robbanás áldozatai

Megváltozik a főváros közlekedése a lezárások miatt

3. Weisz Fanni gyönyörű volt Áder János oldalán

Az államfő beszédét jeltolmácsolásban is láthatták

4. Már tudni, kié a Dunában talált 130 ezer euró

A bécsi rendőrség szerint nem történt bűncselekmény

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Mi kell a nőnek?

Jól keresnek az elfoglalt üzletasszonyok partnerei

2. Steiner Kristóf érdekeset mondott a Pride-ról

Budapestre jön az Izraelben élő újságíró

3. Nem is voltam Trump szeretője

Ezt állítja a volt francia elnök felesége

4. Végre bocsánatot kért exétől Brad Pitt

Ezúttal Jennifer Aniston volt soron

5. Ilyen, amikor a nők üldözik a férfiakat

Szerepcserés videón mutatják meg

6. Szexszünet munkaidőben

Mindenki jól jár

7. Szexleckék panda maciknak

Videó is készült róla

8. Méhekkel elégítette ki magát Kleopátra

A rovarok adták a rezgést az ókori vibrátorban

9. Aki lefeküdt a brit miniszterelnök fiával

Churchillt is megkívánta az amerikai szépség

10. Kiforgatja vagyonából volt férjét a modell

Kevés neki évi 370 ezer font

Műsoraink
2017.12.15. 18:35 Világszám - Inforádió
Jeruzsálem
2017.12.16. 10:05 Világszám - Inforádió
Izrael
2017.12.17. 10:35 Világszám - Inforádió
Jeruzsálem ism.
Közösség
Nap lánya

Művészlélek

Szófelhő / Archív
--