Nem hárítja át a különadót az OTP Bank

Újra beindul az üzlet

[superadmin] publikálva: 2010-11-18 00:00:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Nem tudja, és nem is akarja áthárítani az OTP Bank az ügyfelekre a bankadót - mondta Bencsik László az OTP Bank vezérigazgató-helyettese a bank sajtótájékoztatóján.


A bankcsoport  a válságadóval együtt is több, mint 100 milliárd forintos profittal zárta az első háromnegyedévet.  Bankadó nélkül 45,4 milliárd forint lett volna a bank nyeresége, amely a válság óta az egyik legerősebb negyedéves eredmény.



A válságadó mintegy 15 milliárd forintot vitt el a profitból



A válságadó mintegy 15 milliárd forintot vitt el a profitból, amely így 30,9 milliárd forint lett.  A különadó miatti gyengébb hazai eredményt ellensúlyozta a külföldi leánybankok teljesítménye, amelyek a teljes profit 38%-át adták.

Bencsik László elmondta még, arra számítanak, hogy „újra beindul az üzlet” Magyarországon, és a tervezett kormányzati lépéseknek köszönhetően középtávon akár 5 %-os gazdasági növekedés is lehet. A legutóbbi makroadatokból már látszik, hogy a foglalkoztatottság is javult, ezért az OTP Bank nem tervez létszámleépítést.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
A zsiráfok nem halnak ki, ugye?
De lehet, hogy mégis
PÉNZTÁRCA
Kerozinválságra figyelmeztetnek a szakértők
Akár hetek alatt kifogyhat Európa a repülőgép-üzemanyagból
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Tengeri csillag - átadták az új repteret
Egy legenda tervezte Kína új büszkeségét
RECIKLI
Miss Éden - szépségek talpig hulladékban
Nagyon menő a környezettudatosság

Itt jártunk: Svájc

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2025.12.26. 18:35 Világszám - Inforádió
Karácsony a világban I.
2025.12.27. 10:05 Világszám - Inforádió
Karácsony a világban II.
2025.12.28. 10:35 Világszám - Inforádió
Karácsony a világban I. ism.
Közösség
Nap lánya

Szépség és kitartás

Szófelhő / Archív
--