Magasról ugrik és magasra tör

Réka a maximumot szereti

[V.J.] publikálva: 2014-07-15 09:39:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Kislány korában tériszonya volt, ma pedig már akkor sem jön zavarba, ha ejtőernyővel kell kiugrani egy repülőgépből vagy bungee jumping kötél végén várja a mélység. Rajnai Réka  előtt nincs akadály az életben.


Az életben nem szabad sajnálni a célok eléréséhez szükséges energiát és szorgalmat, vallja Réka. Amit eddíg elért az bizonyítja ennek igazságát, hiszen Ő az egyik legsikeresebb hazai fittness modell. Valamennyi hazai verseny megnyerése után a Nemzetközi Ausztria Kupát majd a Bikini Modell Világkupát is a vitrinjébe tehette. A sikerek meghozták a nemzetközi ismertséget, hiszen ma már a BioTech USA kampányainak arca és szponzorált versenyzője.

Emellett a média világa sem ismeretlen számára. Műsorvezető és riporter. Bár az élet komoly területein igazán kemény és céltudatos, de nem áll tőle távol a vidámság és a bolondozás, hiszen ennélkül nem is lehet teljes életet élni.

Soha nem felejti el a pillanatot, amikor szeme előtt született meg kedvenc kiscsikója, melyet azóta is nagy szeretettel gondoz. Az életben csak igazán komoly célokat szabad kitűzni magunk elé, vallja. Soha sem felejti el a segítséget és támogatás, amit otthonról kapott a sikerekhez. A sikerek boldogságérzetet adnak a kudarcokat pedig az élettől kapott leckeként kell értékelni.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Húsmentes svéd húsgolyó
Új verzióval erősít az IKEA
PÉNZTÁRCA
Ingyen volt, elfogyott a tankönyv
Pénzügyeket oktató könyvről van szó.
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Malawi kedvence az egér egészben
Szőröstül-bőröstül eszik
RECIKLI
Eredeti kocsikkal jön újra az Orient Express
A párizsi olimpián debütál

Itt jártunk: Dánia

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

2. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

3. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

4. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

5. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

6. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

7. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

8. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

9. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

10. El sem akarjuk hinni, hogy válna Varga Judit

Egy bulvárlap círt cikket, a házaspár reagált

Műsoraink
2022.11.25. 18:35 Világszám - Inforádió
Horvátország I.
2022.11.26. 10:05 Világszám - Inforádió
Horvátország II.
2022.11.27. 10:35 Világszám - Inforádió
Horvátország I. ism.
Közösség
Nap lánya

A Fekete párduc

Szófelhő / Archív
--