Kiürítik a Tabán környékét

Világháborús bomba

[Kail] publikálva: 2020-03-13 08:37:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Megkezdődött péntek reggel a kiürítés az I. kerületi Tabánnál Budapesten, ahol egy második világháborús bombát hatástalanítanak.


A Budavári Önkormányzat a Facebook-oldalán azt írta: megkezdődött a Kalevala park építkezésénél talált robbanószerkezet hatástalanítása. A környező házakat kiürítik, a területet lezárják, az átmenő utakon a zárás végéig nem lehet közlekedni.

A munka várhatóan délutánig tart - írták.

Korábban azt közölték: biztonsági zárást rendeltek el az Attila úton (a Döbrentei tér és a Dózsa György tér között), a Szarvas téren, a Krisztina körúton a Dózsa György tér és a Rácz Fürdő között, továbbá a Tabán parkban (a Czakó utca - Naphegy utca - Rácz Fürdő - Krisztina körút által határolt területen).

Az Erzsébet hídról Buda felé csak a Hegyalja út irányába lehet majd lehajtani, az Attila út felé nem. A Széll Kálmán tér és a Déli pályaudvar felől érkezőket szintén elterelik.

A Budapesti Közlekedési Központ azt közölte: útlezárásokra és közösségi közlekedési korlátozásokra is számítani kell a Tabán környékén. A korlátozás érinti az 56-os és az 56A jelzésű villamos, valamint az 5-ös és a 178-as busz közlekedését is.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
PÉNZTÁRCA
Még 52 évesen is fizetheted a diákhitelt
Elrémisztő felmérés Angliából
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Megújul a visszhang Tihanyban
Turisztikai fogadóközpont is épül
RECIKLI
Dinó, borostyánba zárva
A világ legkisebbje lehet

Itt jártunk: Brazilia!

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

2. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

3. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

4. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

5. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

6. El sem akarjuk hinni, hogy válna Varga Judit

Egy bulvárlap círt cikket, a házaspár reagált

7. Medve kergetett egy síelőt Erdélyben - videó

Gyorsan vágott az esze

8. A MÁV szemét továbbra is csípik a graffitik

Állítólag javult a tendencia

9. Apa lesz Ed Sheeran

Egy időre abba is hagyja most a zenélést

10. Koronaékszer-lakodalomra készülnek Ajakon

Sanyi bácsi túllőtt a célon

Műsoraink
2021.04.16. 18:35 Világszám - Inforádió
Argentína I.
2021.04.17. 10:05 Világszám - Inforádió
Argentína II.
2021.04.18. 10:35 Világszám - Inforádió
Argentína I. ism.
Közösség
Nap lánya

Modell és stylist

Szófelhő / Archív
--