Két jégkorong-mérkőzés Szarajevóban

Vendégségbe megy az osztrák jégkorongliga

[j.protic] publikálva: 2013-12-25 14:56:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Fotó:illusztrációs felvétel

Harminc évvel a szarajevói téli olimpia után a Fehérvárt is felvonultató osztrák jégkorongliga (EBEL) két mérkőzését a bosnyák fővárosban rendezik meg.


A nemzetközi szövetség honlapja jelzi: a szlovén Olimpija Ljubljana január 10-én a Villach, két nappal később pedig a Klagenfurt csapatát fogadja a korábbi NOB-elnökről, Juan Antonio Samaranchról elnevezett olimpiai arénában.

Ez lesz az első eset, hogy nem EBEL-országban (Ausztria, Magyarország, Szlovénia, Csehország, Olaszország) tartanak EBEL-találkozót.

Az 1984-es ötkarikás játékok óta a februári, szocsi olimpia az első, amelyen a volt Jugoszlávia területéről érkező válogatott pályára lép. Másfél hónap múlva a szlovén nemzeti csapat szerepel majd az olimpián.

 

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Európai hokiliga indul 2014-ben

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Próbálják menteni Amazóniát
100 millió dolláros alapot hoznak létre
PÉNZTÁRCA
Óriás lesz az OTP Bank Szerbiában
Új pénzintézetet vásárolt
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Három nap Boszniában
Olcsóbb, mint Debrecen
RECIKLI
Luxushotelek ingyenes ajánlatai
Karantén alatt ez is más

Itt jártunk: Svájc

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2025.12.26. 18:35 Világszám - Inforádió
Karácsony a világban I.
2025.12.27. 10:05 Világszám - Inforádió
Karácsony a világban II.
2025.12.28. 10:35 Világszám - Inforádió
Karácsony a világban I. ism.
Közösség
Nap lánya

Szépség és kitartás

Szófelhő / Archív
--