Kassa Európa Kulturális Fővárosa

Teret neveztek el Márai Sándorról

[j.protic] publikálva: 2013-01-21 09:20:00 | Nyomtatásprint

hírkép

MTI fotó: Komka Péter

Kassán a hétvégén hivatalosan is megkezdődött az Európa Kulturális Fővorsa 2O13 programsorozat. A kelet-szlovákiai város a francia Marseille mellett dicsekedhet egy évig ezzel a címmel.


A kassai állami színházban tartott ünnepélyes gálaműsor elején Ivan Gašparovič szlovák államfő, majd Robert Fico kormányfő, illetve a szlovák kulturális tárca vezetője Marek Madarič mondott rövid beszédet, mindhárom politikus az EKF projektjét méltatta kitérve arra, hogy annak milyen hozadékai vannak, illetve lesznek Kassa számára.

A kétórás gálaműsor főként hazai fellépőket vonultatott fel, annak gerincét részben népművészeti, részben modern elemekkel átszőtt zenés, táncos műsor adta. Mivel a rendezvény zártkörű volt, annak történéseit a Fő utcán felállított nagy színpad mellett elhelyezett kivetítőkön kísérte figyelemmel az a néhány száz érdeklődő, aki a zuhogó eső ellenére is úgy döntött, hogy az utcán nézi végig a műsort.

Az időjárás azonban végül megkegyelmezett az esti műsornak: este hat órára teljesen megtelt a szabadtéri showműsor helyszíne, a Fő utcán felállított színpad előtt létrehozott mesterséges tér. A műsort a japán dob mestere, Icsitaró rövid fellépése nyitotta, majd egymást követték a hazai és külföldi fellépők koncertjei és más jellegű előadásai. A showműsor végső szakaszában felcsendült az Európai Unió hivatalos himnusza, Beethoven Örömódája. Ennek első ütemei adtak jelet az ünnepi tűzijáték kezdetére, amelyről a szervezők fontosnak tartották elmondani, hogy annak minden összetevője kizárólag európai gyártóktól származik.

Teret neveztek el Márai Sándorról Kassa óvárosában az Európa Kulturális Fővárosa 2013 programsorozat keretén belül, a vasárnapi névadón Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások minisztere, valamint Dušan Čaplovič, a szlovák oktatásügyi tárca vezetője is beszédet mondott.

 

"Márai sohasem hagyta, hogy száműzzék a múltjából, a hagyományaiból, ez adott méltóságot az életének" - hangsúlyozta Balog Zoltán az ünnepélyes névadón. Rámutatott: a Márairól elnevezett tér ezért olyan emlékhely, amely magyarok és szlovákok számára egyaránt nemzeti igazodási pont kell, hogy legyen.

 

Az ünnepélyes névadón Jáky Judit, az író unokahúga beszédében felidézte, hogy a rendszerváltást követő időszakban, ám leginkább az elmúlt évek során egy sor szervezet vette fel Márai nevét, emléktáblát kapott, szobrot állítottak emlékére. Ezek, mint ahogy több, más hasonló lépés is, olyan folyamatot indítottak el, amely lehetővé tette, hogy az író "ismét elkezdjen hazatérni" - állapította meg.

Az EKF kétnapos nyitányát Jamiroquai - a Steel Arénában tartott - koncertje zárta.

 

Az EKF 2013 programja a kétnapos hétvégi megnyitót követően egy sor kassai és a város környékén lévő helyszínen többé-kevésbé folyamatosan zajlik csaknem az év végéig. Az EKF az egész évre kiterjedő műsorán csaknem 360 kulturális esemény szerepel. A műsorfolyamnak 23 kulcsrendezvénye lesz, ezek öt prioritásra, négy személyiségre, valamint a másik idei kulturális fővárossal, Marseille-jel való együttműködésre épülnek.

 

A projekt részeként Magyarország kassai főkonzulátusa is rendezvények sokaságát szervezte, a magyar programok a www.kassa2013.eu honlapon érhetők el, az eseménysorozat hivatalos oldala a www.kosice2013.sk címen található. A rendezvény programjai mobiltelefonos applikációk formájában is követhetőek.

 

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Ezt (is) rosszul tudtuk
Inkább kevés hús, mint tiszta vega
PÉNZTÁRCA
770 millióval növelték a vagyont
Jó negyedévet zártak a Pallas Athéné Alapítványok
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
A legkisebb Benelux testvér - fotók
Kirándulás Luxemburgban
RECIKLI
Méh virágporral a borostyánban
Százmillió éve kerültek a gyantába

Itt jártunk: Svájc

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2025.06.06. 18:35 Világszám - Inforádió
Burgenland
2025.06.07. 10:05 Világszám - Inforádió
Ausztria
2025.06.08. 10:35 Világszám - Inforádió
Burgenland ism.
Közösség
Nap lánya

Szépség és kitartás

Szófelhő / Archív
--