Uránt fognak bányászni Kassa mellett?
A világ egyik legnagyobb lelőhelye van a város közelében
[j.protic] publikálva: 2013-01-11 17:43:00 | Nyomtatás
Fotó: illusztrációs felvétel
Feltehetően a világ egyik leggazdaságosabban feltárható uránlelőhelye fekszik Kelet-Szlovákiában, Kassa közelében. Szakemberek szerint, amennyiben Szlovákia a bányászat mellett döntene, az lenyomhatná akár a világpiaci árakat is – adja hírül a SITA hírügynökség.
Amennyiben az ország a gazdasági felhasználás mellett dönt, a csehek mintájára csökkentheti atomerőművei működési költségeit: az orosz TVEL társaságtól a nyers urán fejében alacsonyabb áron kaphat fűtőanyagot.
"A jelentésekből világosan kitűnik, hogy a Kurišková körzetben megvalósítandó projektnek lehetősége lenne a legalacsonyabb költségekkel járó urántermelési egységet létrehozni" - jelentette ki Dorian Nicol, az európai uránforrásokkal foglalkozó nemzetközi szervezet elnöke. Az ügyben egy kanadai vállalat végzett feltárásokat, s egyezség is született a gazdasági minisztérium és a cég között.
A készletek felmérése után minden bizonnyal a megvalósíthatósági tanulmány elkészítése következik, utána pedig elbírálják, milyen hatása lesz a kezdeményezésnek a környezetre. A befektetők szerint kevés, mivel biztonságos módszerekkel, nem felszíni fejtéssel folynának a munkálatok, a Greenpeace azonban már korábban is tiltakozott a befektetés ellen.
Amennyiben ezt a tanulmányt kedvezően bírálják el, valóban megvalósulhat a beruházás, melynek következtében mintegy 880 új munkahely keletkezhet és csökkenhet Szlovákia energiafüggősége. A befektetés mintegy 225 millió dollárra szólna, s legalább 30 évre fedezné az ország szükségleteit.
A Greenpeace Slovensko szervezet bírálja a gazdasági minisztériumot, amiért memorandumot írt alá az European Uranium Resources társasággal, és ezzel tulajonképpen PR szolgálatot tett a szervezetnek. A Greenpeace szerint az állami szerveknek addig nem lenne szabad véleményt nyilvánítaniuk, amíg nem készülnek a független tanulmányok.
Galéria:
A kategória további hírei:
Egy magyar recepciós mesél
Életveszélyes a túrázás
3. Emeletes ülések a repülőkön
Ez (is) lehet a jövő
Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el
5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap
Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó
Két év tombolás után csak a férj
7. Nádas Tamás barátom emlékére
Lezuhant a műrepülő világbajnok
8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat
A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye
9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket
Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat
Szex kölcsönbe
1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban
Sztárjainkat is utolérte a szerelem
2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian
Hiányzó gyémántok
3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt
Készen állsz?
4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez
Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől
5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy
Elmondjuk, miért!
6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi
Köztük vagy?
7. Jolie keményen megvádolta Pittet
„Történt családon belüli erőszak…”
8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!
Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?
9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár
Nem akárhol buktak le
10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után
A királyi családban sem fenékig tejfel az élet
Szépség és kitartás