Ukrajnában dívik a fura túristacsalogató
[szorenyi.p] publikálva: 2014-02-11 08:53:00 | Nyomtatás
Fürdőkádban ülve csapatnak óránként kilencvennel az extrém téli sportok szerelmesei az ukrajnai Krivij Rih-ben.
A haj- és hómeresztő szórakozás eme szokatlan válfaját alighanem az olimpiai bobversenyek közvetítésén szocializálódott adrenalinfüggők eszelték ki. A fiatalok kezdetben csak önnön szórakoztatásukra ültek bele az autóhoz vontatókötéllel rögzített, kiszuperált fürdőkádba, hogy a város egyik elhagyatott repülőterének kifutóját borító havon csapatva tegyék próbára idegeik tűrőképességét. Később azonban egyre többek érdeklődését keltette fel ez a sajátos kádbobozás, s ma már több mint félszázan toporognak nap mint nap a pálya szélén, várva az alkalmat, hogy kádba vethessék magukat.
A vállalkozó kedvű fiatalok szerint annál töményebb az élmény, minél többen zsúfolódnak össze az öntöttvas fürdőalkalmatosságban, amelyben akár öten is elférnek – ha nem is kényelmesen. A helyenként akár 90 kilométer/óra sebességre gyorsuló edényben teljesen biztonságos az utazás, állítják a szervezők, akik csak ahhoz ragaszkodnak, hogy az utasok bukósisakot viseljenek. Eddig mindenesetre még senki sem szállt ki sérülten, illetve elégedetlenül a kádból – áll a TSZN helyszíni tudósításában.
(Palkó István)
Galéria:
A kategória további hírei:
Egy magyar recepciós mesél
Életveszélyes a túrázás
3. Emeletes ülések a repülőkön
Ez (is) lehet a jövő
Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el
5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap
Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó
Két év tombolás után csak a férj
7. Nádas Tamás barátom emlékére
Lezuhant a műrepülő világbajnok
8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat
A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye
9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket
Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat
Szex kölcsönbe
1. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian
Hiányzó gyémántok
2. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt
Készen állsz?
3. 5 tuti tipp a boldogabb élethez
Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől
4. Ez a legizgalmasabb csillagjegy
Elmondjuk, miért!
5. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi
Köztük vagy?
6. Jolie keményen megvádolta Pittet
„Történt családon belüli erőszak…”
7. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!
Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?
8. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár
Nem akárhol buktak le
9. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után
A királyi családban sem fenékig tejfel az élet
10. El sem akarjuk hinni, hogy válna Varga Judit
Egy bulvárlap círt cikket, a házaspár reagált
Ki is az a Megan Ramsey?